Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Orosz László: Az én 1956-om

A politikától távol tartottam magamat. Amikor állást kínáltak a megyei művelődési osztályon, nem fogadtam el. Különféle továbbképzéseken kellett részt vennem, oktatókáder lettem, de nem emlékszem, hogy e minőségemben valamit is tettem volna. A szakfelügyeletről már 1951-ben leköszöntem. Két - véleményem szerint visszafogott hangú - cikket írtam az ideológia jármába fogott irodalomtanításról (1949-ben és 1956-ban), egyik sem jelent meg, csak 1992-ben közölte őket történelmi dokumentumként a szegedi egyetem Actája.

1956 tavaszán behívtak a városi pártbizottságra, felajánlották, hogy bevesznek a pártba. Nem kívántam belépni. „Nem ért egyet a szocializmussal?" - kérdezte az illetékes elvtársnő. „Azzal igen, azzal azonban nem, ahogy önök kívánják megvalósítani" - feleltem. Akkor ennek nem lett következménye. Annak is csak később, és gyaníthatóan, amit közel egy időben „műveltem". A Népfrontba hívattak. Iskolai órám lett volna, csak később akartam menni. Ragaszkodtak hozzá, hogy azonnal. Bosszantott, hogy semmibe veszik a munkámat, az elfoglaltságomat. A titkár valami jelentést kívánt velem átnézetni, nyelvileg kijavíttatni. „Én elvégzem a magam munkáját, ön is végezze el a magáét" - mondtam neki, s távoztam. Ha arra kért volna, hogy szabad időmben keressem fel, még inkább, ha ő keresett volna fel kérésével, nem utasítottam volna vissza. Következmény? A letartóztatásom után ellenem felhozott legsúlyosabb, teljesen alaptalan vádat föltehetően a Népfrontban koholták.

A forradalmat megelőző eseményekről (az SZKP XX. kongresszusa, a Petőfikor vitái, Rákosi felmentése, Rajkék temetése) csak felületesen, újságból, rádióból értesültem. A történteket egyrészt a diktatúra enyhülésének, másrészt a párton belüli személyi ellentétek megnyilvánulásának láttam. Gerőt nem becsültem többre Rákosinál, Rajk rehabilitálását - emlékezve belügyminiszterségére - nem az igazság érvényre jutásának, csak a Rákosival való leszámolás jelének láttam.

Október 2-án irodalmi ankét volt Kecskeméten a TTIT-ben Sánta Ferenc és Csoóri Sándor részvételével (a szintén meghívott Pándi Pál nem jött el). Én elnököltem. „Őszinte hangú, őszinte szavú, rég áhított beszélgetés volt ez" - írta másnap a Népújság. Letartóztatásom után azzal vádoltak, hogy egy kérdésre válaszolva tagadtam a szocialista realizmust, s ezzel szovjetellenes hangulatot keltettem. Arra is akadt tanú, aki szerint azt mondtam, oroszt csak azért tanítottam, mert kényszerítettek rá. Oroszt nem tanítottam, a szocreálnak pedig a gimnáziumi tankönyvben is szereplő zsdánovi meghatározását (pozitív hős, forradalmi romantika) kifogásoltam, említve, hogy az a szovjet irodalom java alkotásaira sem illik.

Nem nagyon emlékszem az 5-i értelmiségi ankétra, amelynek Erdei Ferenc és Mód Aladár volt az előadója. Jobban egy Erdeivel való szűkebb körű beszélgetésre a TTIT irodájában. Óvatos visszafogottsággal határolódott el a rendszertől, saját korábbi szerepvállalásától is.

Katona Piroska tanárnő kezdeményezte és szervezte meg, hogy fölmenjünk Budapestre Németh László Galileijének október 20-i bemutatójára. Nemcsak a dráma mondanivalója, hanem az előadás szüneteiben a lengyelországi eseményekről érkező hírek is ráhangoltak bennünket arra, ami három nap múlva kezdődött.

38