Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Győri László: A Hamburg–New York-i hajójárat
Győri László A Hamburg-New York-i hajó járat Tisztelt Uram, 1957-ben hazám Connecticut nevű óceánjáróján teljesítettem szolgálatot mint másodtiszt, írja a levél. Feladójának anyanyelve a helybelieké, az amerikaiké, egyébre sohasem tett szert, annál az oknál fogva, amit mi, nem angolul élők, olyan keservesen tapasztalunk, tudniillik, hogy aki ezen a nyelven született a földre, annak az egész föld a birtoka, akinek meg nem, az sírjon, de csúnyán, hogy nem volt akkora szerencséje, a levelet tehát azon az egyetlenen írja, amelyet ingyen sajátított el egészen korán, úgy, hogy észre sem vette. Tisztelt Uram, írja a másodtiszt, 1957-ben a Connecticuton teljesítettem szolgálatot, amelyet valamilyen oknál fogva, amelynek nyomára azonban sehogy sem tudtam rátalálni, a menetrend által megszabott időpontban nem indított el a kapitány, sőt határozottan visszatartott, látszólag minden külső ok nélkül, hiszen a hajó New Yorkból a legjobb erőben ért a kikötőbe, s a szokásos műszaki felülvizsgálat mindent rendben talált rajta. A szakemberek hamar végeztek vele, a kapitány azonban, bizonyos Jim Austen, aki szintén a legjobb erőben volt, élete delelőjén, amennyiben történetesen a kikötőbe való érkezés utáni napon töltötte be negyvenedik esztendejét, még arra is emlékszem, hétfő volt, amikor ünnepeltük, az ilyesmit szokatlan időkben nehezen felejti el az ember, a kis események is nagynak tűnnek, jelentékenyeknek, hogy úgy mondjam, túlnőnek önmagukon, valahogyan - bocsássa meg, hogy íróemberek dolgába ártom bele magam, akik a képzelet erejét kihasználva emelik fel a magasba a hétköznapokat, de akkor, amikor csak a lassú, sivatag várakozás töltötte be az életünket -, valahogyan minden kis esemény különös fényt meg különös árnyékot kapott, olyan volt az egész, mintha déli tizenkét óra lenne, amikor a nap merőlegesen tűz, a sugarak mind-mind egy-egy a földre derékszögben, kilencven fokban leszúrt pálcák, nincs árnyékuk tehát, a pálca meg az árnyék egy és ugyanaz, de akkor megmagyarázhatatlan módon a déli órákban is hosszú árnyékot ejtettek a tárgyak. Először fel sem tűnt neki, írja a másodtiszt, akinek a nevét még nem tudom ide följegyezni, mivel az csak a levél alján fog megjelenni, ha egyáltalán el fogja árulni, hogy minek rögzítették, mivel különítették el ebben a földi létben, de miért ne álljon elő vele, egyelőre semmi okát sem látom, hogy eltitkolja. Kicsit gyerekes és zavaros ezzel a hosszúra nyúló déli árnyékkal, úgy látszik, öregkorára a hajdani kemény legény agya lágyulni kezd, jó, hogy az utolsó pillanatban még úgy-ahogy összeszedte magát. Először fel sem tűnt neki, közli, de később tudatos 18
