Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Jenei Gyula: Válogatott huszonegy (Körmendi Lajos: Az álom fonákja)
Zelei Bori Családirodalom? Kiss Ottó három kötetéről Két szerény recenziót olvashatnak az alábbiakban, három szerénynek mutatkozó, ám sok igazságot rejtő könyvről. Valójában a három csak két és fél, hiszen Kiss Ottó Csillagszedő Márió című gyermekverskötete már évekkel ezelőtt megjelent, megnyerve a szerzőnek a megérdemelt díjat, majd további kritikákat kényszerítve ki a műfaj művelőinek tollából. 2006-ban két új kötettel gazdagodtunk: az Emese almája szintén gyerekhangú költeményeket tartalmaz, a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután pedig... noha szól gyerekekről, nem szól hozzájuk. (Alább kiderül Önök számára is, miért nem.) Sok összefüggést találhatnak természetesen a művek között, ám olyannyira különböznek mégis, hogy együtt való tárgyalásuk szinte lehetetlennek tűnik, ráadásul meg fogják látni, óriási, otromba baklövést követnék el, ha mégis megkísérelném e lehetetlent. így tehát egymás után (mellett, alatt) írok róluk, érdemük szerint. Ki-ki meg fogja érteni, hogy miért. Következzenek hát... Emese és Márió, a két kicsi, de okos testvér A tavaly napvilágot látott Emese almája (Szép Szó Tár alcímmel) a négy évvel ezelőtt megjelent Csillagszedő Márió párja - akkor is eszünkbe jutna, hogy testvérként tekintsük a két kötetet, ha a hátsó borító ajánlásában egyébként nem olvasnánk összetartozásukról. A Csillagszedő Márió gyerekhangra írt versei akkor megnyerték a szerzőnek az Év Könyve Díjat. Az Emese almája darabjai szintén „svéd gyerekverses hangnemben" szólnak, ám a kötet világa sokkal könnyedebb, vidámabb, bár ugyanúgy velős igazságokra lelhetünk benne, mint a Csillagszedő Márió ban. A Szép Szó Tárban ábécérendben állnak a versek, egyszavas rímük szerint sorakoznak ebben az ábécé-zsebkönyvben - a nyitó és a záróvers kínálja e megnevezést -, ám a könyv világa korántsem enciklopédikus, csupán a narrátor kisfiú által fontosnak tartott dolgok jelennek meg benne. Mintha egy kis verses Ablak-Zsiráfot tartanánk a kezünkben, melynek líraiságát a szubjektív témaválasztás is fokozza. Igaz ez, ha a címeket böngésszük végig: egy-egy látszólag teljesen önkényesen felbukkanó tárgy, jelenség köré szerveződnek a versek. Nem találunk tematikus csoportokba rendezett, negédes, kínosan egyszerű állatkás vagy közlekedős (én lennék a vonat, / mozdonyom most tolat / a pályaudvarra be, / hogy a terhet ott rakja le típusú) versikéket, a családi fényképalbum sem kerül elő, habár anya, apa és nagyi nagyon fontos szereplői a kötetnek. Elmaradnak a meghitt(nek hitt) életképek, nem kívülállóként tekintünk a család tagjainak életére, hanem benne vagyunk a családban: nem látunk, nem láthatunk távolabb narrátorunknál, hiszen az ő belső világa alkotja a sorokat, az ő asszociációi szövik a gondolatokat egy-egy darabon belül, és ugyanezen asszociációk fűzik a verseket egymás után. Nem a Mamáról szól a vers, hanem a mosásról, a kékítőről, mert anya (a Csillagszedő Márió és az Emese Mama-figurája) mindig jelen van, jelenléte mindennél bizonyosabb, és ugyanígy bizonyos Apa és Nagyi állandó jelenléte is, felbukkannak minduntalan: a kertben, autómosás közben, a tónál, a himnusz hallgatásakor, az álmokban, mindenféle apró-cseprő viszontagságban, gondban, magyará96
