Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Fehér Zoltán: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam”
megvenni. Erre abból máglyát rak a piac közepén, szalmával körülrakja, a tetejébe áll, s fiával alágyújtat. A hihetetlen látványosságra perceken belül összefut a piac népe, ám hiába csalogatják Kalandost a máglyáról, ő dacosan ellenáll, sőt ostorával zavarja el a neki segíteni akarókat. Eközben fia körbe-körbe futkos, és kiabálja: Sül egy ember, sül egy ember! A lángok közt szinte mártírrá váló székely pedig patetikusan ezt kiáltja: Vaj eladom a fát, vaj meghalok. Mikor azonban egy úr megkérdi tőle: Négyszáz elég-e?, Kalandos leugrik, és elveszi tőle a pénzt. A szegényparaszti ravaszság egy másik tipikus példáját meg Illyés Gyula írta meg a Puszták népében. Vagy megtörtént az eset Bátyán is, vagy csak az anekdota jutott el ide, ki tudja. Nekem Matota Péter volt esküdt, jómódú gazda mesélte el. Eszerint a cselédek az intéző szeme láttára több zsák gabonát tudtak a cséplőgéptől észrevétlenül ellopni. A kiindulás és a módszer ugyanaz volt, mint a bátyai anekdotában. Az eset nálunk még az 1800-as években történt, amikor a zsidó birtokos kevesellte a nyomtatás után a magtárba szállított búzát, ezért maga is kiment a szérűre, s fogadott a munkásokkal, hogy ha ő ott van, azok egy szem búzát el nem tudnak lopni. A bő ujjú inges, nagy kalapos nyomtatók meg szeleléskor egymásra dobták a magot, s mikor félredolgukra mentek a közeli kukoricásba, még a bocskoruk is tele volt terménnyel. Estére hat zsák lopott búzával számoltak el. A fogadást tehát megnyerték, a földbirtokos meg a nyomára jutott a furfangos lopásoknak. A népi elbeszélések bevezető formulájához tartozik a hitelesség bizonyítékaként a forrás megnevezése. Én is eleget teszek ennek a formai követelménynek, amikor elöljáróban megmondom, hogy az alábbi történetet olyan embertől hallottam, akinek az volt a meggyőződése, hogy akit az Isten kétkrajcárosnak teremtett, az soha nem szerzi meg a harmadikat. Az adatközlő nem más, mint néhai apósom, Jelensity Mihály négyholdas gazda, akitől a történetet utólag jegyeztem le, mert ő soha nem tűrte, hogy szavait azon nyomban írásban vagy magnetofonnal rögzítsem. Ez a történet leginkább Móra Ferenc könnyes-humoros tollára kívánkozna. Mégis, amikor először elmondtam ezt egy rádióinterjúm alkalmával, falumbeliek megfeddtek érte, minek keltem az ő szegényhírüket efféle kitalált mesékkel. A történet szerint a szállási Kapitány Feri bácsi igen szegény özvegyember volt. Téli időben hol egyik, hol másik szomszédjában hallatszott a malacvisítás, lobbant föl a disznópörzsölés lángja. Gyerekei folyton kérdezték: Édesapám, mikor lesz nálunk is disznótor? Feri bácsi pedig, amikor már nem győzte, gondolt egy nagyot. Egyik hajnalban egy rossz teknőt tett ki udvara közepére, rádobott néhány kéve száriziket, leszórta szalmával, meggyújtotta. Gyerekek, keljetek föl! Nálunk is van disznótor! - kiáltotta, mire a gyerekek vidáman futottak a tűz köré. A lángok azonban elhamvadtak, csak a parázs meg a hamu maradt. A csodálkozó apróságoknak pedig ezt mondta az apjuk: Úgy látszik, gyerekek, hogy elégett a disznó. Móricz egyik novellájában írt arról, hogy a módos rokonság megénekeltette a szegény rokon kislányt egy-egy ünnepi alkalommal, s ezért még néhány krajcárt is adott neki. A bátyai Engyel Gyuláné hasonló, számára kedves emlékét meséli el a harmincas évek búcsúi eseményeiből. Illyés Gyula meg elmondta, hogy a puszták világában a náluk esténként összejövő, harisnyakötéssel foglalkozó asszonyok szórakozására ő, a kisfiú, könyvekből olvasott föl. Bátyán még az 1920-as években is megvolt ez a szokás. A jómódú, de még csak ötéves Hegedűs P. József a katolikus körben a gazdáknak az újságot, a szegény Perity János iskoláskorában a szállások népének téli összejövetelein az Angyal Bandi folytatásos regényeit olvasta föl. Lehetetlen észre nem vennünk ezekben a jelenségekben a parasztság ízlésváltását, új kulturális igényeinek jelentkezését. Már nem maga akar énekelni, hanem inkább fizet, hogy más nótázásában gyönyörködjék. Már nem a fonók társasjátékait játsszák, hanem 87
