Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Szuromi Pál: Egy aranyékes templomtér

tán, játékos és keresetlen vonások. Annál is inkább, mivel hosszú évekig rajzot tanított, szakkört vezetett egy-egy iskolában. Innen hát a vonalkás, lényegrögzítő pálcikaemberek felbukkanása: egyáltalán a mesés, mitikus elemek szapora alkalmazása (pl. Gyermekkori emlék, Mese, Mese a szeretetről).

Sző, ami szó: az alkotó formaeszközeinek kihüvelyezésével még csak megbirkózhat a figyelmesebb érdeklődő. Nehezebb viszont nyomon követni, hogy a természeti motívumok sokszínű regimentje miként épül össze a népművészeti és kultikus gyökerű, egyben a gyermeki hozadékú alakzatokkal. Pedig épp e szerves, leleményes formakombinációkban lakozik a festőnő stílusteremtő ereje. Az a képessége, hogy a historikus, eszmei értékű kereszt idomokat az elemi növények szárrendszerében is nyakon csípi, s mindezt a gyermekrajzok szikár vonalpántjaival is rokonítja. Számára azért mindenekelőtt a természeti, növényi struktúrákban leledzik a legalapvetőbb, legkomplettebb képszervezési energia. Más kérdés, hogy plasztikus hatású, szerkezetes elemeivel lépten-nyomon határozott, változatos tagoltságot teremt művein. Sőt ennél is tovább halad. Az aprólékos, pöttyöző, vonalkázó előadással tudniillik egyféle távolságtartó, már-már objektív modellálás bomlik ki előttünk. Ami némiképp az iparművészet tárgyilagosabb mentalitásával analóg. Holott másfelől mégiscsak egy mitikus, lírikus érzékiségű képíróval szembesülünk.

Úgyhogy ezúttal is egy különös, szuverén kifejezési határmezsgyén érezhetjük magunkat.

A hazai nőművészek táborában Horóczi Margit mindenesetre egy bensőséges, bár kiugró helyen tartózkodik. Igaz, ő is szembetűnően szubjektív, emocionális profilú, mint jellegzetes, kiváló kollégái (1.: Kaffka Margit, Anna Margit, Szántó Piroska, Ferenczy Noémi munkásságát). Ennek ellenére aligha találunk olyan pályatársat, aki nálánál szisz- tematikusabban, igényesebben felvállalta volna a második nem vizuális önvizsgálatát. Neki a szépség, a virágzás természeti és emberi misztériuma éppúgy mérvadó jelentőségű, akárcsak az újjászületések és megboldogulások kontrasztos láncolata. A női lét egészében mégis a családi, generációs folytonosságot tekinti perdöntőnek. Ezzel pedig az asszonyi életpálya óhatatlanul a természeti folyamatok ikertestvérévé válik. Ahol a fűfrizurás kikeleti mámorokat minduntalan a hervadás káprázatos színlobogása és végső elhamvadása követi. Majd újra meg újra ismétlődik az egész. A művész tehát pontosan érzi: a ciklikus és mindenható idő gyeplője igazában a nők kezében van. Nagyrészt csak ők bírnak szolgálatos, töretlen tartalmat adni az emberi halhatatlanságnak (pl. Boldog leány, Kereszt III., Holdvilág).

Zártabb és nyitottabb térzónák? Véges és végtelen idősíkok? Igen, ezek azok a kom- pozíciós, gondolati feszültségek, amelyek jóformán keresztül-kasul átjárják a művész meditativ, etikus munkásságát. Számára azonban az átfogó, dialektikus létszemlélet a követendő. Az a relativisztikus, mérlegelő életfelfogás, amiben a kicsattanó öröm és a méla szomorúság, a nosztalgikus múlt és a reményteli jövő nem csupán kizárja, hanem kimondottan élteti, felerősíti és értelmezi egymást. E termékeny, filozofikus gondolkodásból származik, hogy Kalmámé Horóczi Margit művein a természetcentrikus, pogány szellemiség és a historikus, keresztény felfogás igen gyakran szervesen összefonódik. Ahogy ez Csontvárynál, Tóth Menyhértnél is megfigyelhető. Más lapra tartozik, hogy az alkotó majd fél évszázados pályája voltaképp a női, asszonyi létforma sajátos alakulásrendjéhez igazodik. Ami kezdetben a mesés, éterikus gyerekkort vagy a szerelem édes rabságát jelentette, az később a felemelő, áldozatos anyaság tematikáiban teljesedik ki.

56