Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
Anya (int Dilibözsinek, hogy húzódjék el a jelöltek közeléből) Dilibözsi (elugrál a közelből, arcán megalázás, szégyen, düh) Villanyórás (Ikertestvér II-höz): Hát te? Tudsz-e valamit? Ikertestvér II. (félénken, majd egyre inkább felbátorodva a fejére mutat): Én itt tartom az eszemet!... És mindennap tapsolni fogok magának a grádics alatt... És nekem akkor integetnek a hegyek, amikor csak akarom! Anya (izgatottan): Mondd a tehenet is! Ikertestvér II.: És a tehén engem szeret a legjobban! (széttárt karokkal, szinte repdesve) Annyi tejet ad, amennyit csak akarok! S ha megkérem, azt mondja, hogy múúúúú... Szomszédasszony (suttogva): Milyen tehén? Sosem volt tehenük! Villanyórás (széttárt karral az égre mutat, egészen előrejön): Anyám sírna! Ha élne, itt ülne és sírna! Micsoda család! És ráadásul itt a picsipacsis. (mint aki most jön rá, hogy valaki hiányzik) Hol van a picsipacsis? Anya (szolgálatkészen, de ijedten is): Milyen picsipacsis? Villanyórás (mint aki érti a tréfát): Jaj, de huncutnak tetszik lenni! Ragyogó család! Tetszik már érezni a menyegző illatát? Zenei függöny Sötét Második jelenet (Helyszín változatlan. A szoba egyetlen ágyában hárman fekszenek, középen Villanyórás, mellette jobb és bal felől Ikertestvér I. és II. Különös pozícióban alszanak, éreztetve, hogy itt hármas nászéjszakának lehettünk ' volna tanúi. Dilibözsi is alszik, a székre kuporodva. Szomszédasszony feje az ablakkeretből lóg be a szobába. Szintén alszik. A képzeletbeli ágyás mellett Apa térdepel, Anya hátulról átölelve tartja. Rendező-Fiú mellettük áll, Kórus oldalt felsorakozva, előttük Losonczy, felkészülve a vezénylésre.) Rendező-Fiú (Apához, szuggesztíven): A megveszett kutyák már nem csaholnak, szemük véres, nyáluk folyik, habosán, fehéren, a testükbe költözött reszketéstől zsigereik mindegyike mozgásba lendül, mintha helyet cserélne bennük a tüdő, a máj és a vese, remegő bőrük mögött a csontdarabok is költözést színlelnek, terhűkre van a test, mely adatott nekik, csak harapni, reccsentem és ölni tudnak, mert harapni, reccsentem és ölni kell! Magában a veszettség rosszabb a kutyákénál, vészjóslóan intellektuális gondolattoma, nincs kapkodás és fékevesztettség, csak fájdalom van és rimánkodás. Mondja utánam: (fájdalmasan, rimánkodva) Nekem már nem integetnek a hegyek! Nekem menni kell! (türelmetlenül) Mondja már! Mondja már! Apa (Rendező-Fiút utánozva): Nekem már nem integetnek a hegyek! Nekem menni kell! Rendező-Fiú (rendezői szuggesztivitással): Művész úr, tüntessen! Lássam az arcán, ahogy tüntet a csenddel! Mossa ki az agyát! Csak arra gondoljon, hogy fáj! Vonítson! Vonítson hang nélkül! Vonítson a szemöldöke, a lábikrája és a veseköve! Mert elszakadtak a kötelékek a földiekkel s az égiekkel egyaránt. Magunkra maradtunk, s nem értjük sem a világ, sem egymás szavát. Még egyszer! Apa (még fájdalmasabban): Nekem már nem integetnek a hegyek! Nekem menni kell! Anya (magához szorítja Apát, sír): Jaj, Dezső! Jaj, Dezső! 30
