Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
(A színpadon lévők körbeveszik a Villanyórást, s úgy lesik a szavait, mintha valamiféle kinyilatkoztatásra várnának. Szomszédasszony is a közeibe sompolyog.) Apa (Szomszédasszonyhoz, durván): Ki mondta, hogy idejöhet? Szomszédasszony (ijedten, alázatosan): Most fogja kimondani... Gondoltam, idesom- polygok... Apa (m. f): Egy jelkép nem sompolyog! Menjen a helyére, s azon töprengjen, amit az előbb hallott: aki tömjént vet, mirhát arat... S ha nincs tömjén? Ha nincs gyanta? Ha nincs fa? Nem égigérő, nekünk nem jár olyan, legyen törpefenyő, de legyen illata! De nincs! Már az sincs! Érti már?!... Erre gondoljon! Szomszédasszony (sietve visszalép, fejét átdugja az ablakkereten, fájdalmas arccal nézi az eget) Apa (Villanyóráshoz, türelmetlenül): Na, mondja már! Villanyórás (jelentőségteljesen, némi fenyegetéssel a hangjában, de mesélő stílusban): Arról van szó, kérem szépen, hogy most szépen, ügyesen leolvassuk a fogyasztást. Anya (hosszú csend után, ijedten): Milyen... milyen fogyasztást? Villanyórás (félelmet keltőén): Az elfogyasztott áramot! (fenyegetve) Azt, kérem, nem lehet letagadni! Megmutatják azt a számok! Apa (elképedve, védekezőén): A petróleumlámpa nem fogyaszt áramot! Dilibözsi (mint aki rájött a dolog nyitjára): S ha kettő van? Ha kettő van? (árulkodva) Néha mindkettőben ég a kanóc! Villanyórás (hosszabb szünet után, hittel): A jövőt nem lehet letipomi! Ide is bevezetik az áramot! Ide is! Apa (közel hajol a Villanyóráshoz, ellenségesen): Nem kell mesterséges fény! Hagyjanak engem a múltban. Jogom van a saját múltamhoz! Villanyórás (ellenségesen): Honnan gondolja? Joga van magának ahhoz, hogy ezzel elvegye az én jövőmet? Kicsoda maga? Rendező-Fiú (egyre fokozódó eksztázisban cikázik ide-oda a színpadon, miközben sorban mindenkit ugyanebbe az állapotba sodor; Apához): Ne tátsa a száját! Rohanjon az ágyáshoz, vesse magát térdre, simogassa a fűszálakat, s nyögjön szenvedéllyel! És lendítsen jó nagyokat a karjával, hogy induljanak el azok a hajók! A tengerek hullámait legyőzi a vágy s az akarat, s ha nem győzi le, a vágynak önmagában is értelme van! (Anyához, megváltoztatott hanghordozással) Anya, mondja már, hogy mindez nem igaz, tépje meg magán a ruhát, s tapadjon Apa hátához legalább, ne legyen batyu, teher vagy ballaszt, legyen maga a múlt, az öröm s a gondtalanság, megjátszva s tettetve, ha kell, de hihető legyen! (Dilibözsihez s Ikertestvér l-ll.-höz) Mondjátok a tehénnek, hogy bőgje el magát! Ikrek a kapuhoz (széttárja a karját, mutatja, hogy hogyan kell megakadályozni Apa elmenetelét), legyetek igazi Krisztusok! (Szomszédasszonyhoz) Maga meg ne csodálkozzék, ordítson be azon a lyukon, bármit, akárhogyan, hogy az a pók, egyedül ugyan, de élni fog mindig a falon, s a faliszőnyegen hagyott foltnak a gazdáját nem engedjük el soha, az ősök lelke életre ítélte a falut, értitek már? (Az elhangzott utasítások jegyében alakul ki valamiféle kavalkád, körülbelül mindenki azt csinálja, amit mondtak neki, elképzelhetően improvizált szövegek, vagy egyik-másik szereplő átvehet szövegrészeket Rendező-Fiú elhangzott szövegeiből, a lényeg a káosz, amely mozgás, beszédhang, dulakodás, zene összhatásának az eredménye. Mindezzel egy időben megjelenik a): 22
