Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Kovács Lajos: Az elit olvasók élménye volt-e a kincs keresése?
Kovács Lajos Az elit olvasók élménye volt-e a kincs keresése? Félrevezethet a cím: nem az eltűnt idő nyomában járunk. Mégis úgy kell tennünk, mintha valaminek a végére értünk volna. Mintha most valami más történne. Az olvasómozgalom szélámyékában Különös pillanatban született meg Magyarországon egy országosnak megálmodott gyermekirodalmi lap és tábor. 1973-ban, az olajválságos évben vezették be az országos „piacra" a korábban Dél-Magyarországon (regionálisan) megjelenő és terjesztett Kincskereső gyermekfolyóiratot. Akár bele is bukhatott volna vidéki vakmerőségébe a szegedi álom: legyen egy irodalmi kalauza, olvasnivalót kínáló kiskátéja a kiskamaszok ténfergő korosztályának! Burkoltan bizonyára az is felsejlett, hogy legyen mankója, kézikönyve a kalauzt keresgélő pedagógusnak, könyvtárosnak, szülőnek... Volt ugyanakkor már egy se felülről szervezett, se alulról irányított olvasómozgalom és egy olvasótábori (félig) földalatti mozgalom az országban a tűrt, vonakodva meg is támogatott kategóriából.1 Aki nem ízlelte soha egyik „mozgalom" gyümölcsét sem, nehezen érti, mit keres itt a két csizma az asztalon. Az egyik fiatalos frissességgel, népszerűén terelgette a még hajlamos olvasókat a felülről kívánatos és az alulról lehetséges könyvek mezsgyéin, a másik az olvasóknak nevezettek közé álcázva magát inkább volt (maga)tartásképző, etikapótló, elbutulásriadót fújó nyári iskola (lásd: nyári szabad- egyetemek). Amikor erről Baka István költő-szerkesztőt megfaggatta az Olvasó Nép riportere, világos elhatárolódással tisztázódott, hogy ezekben az értelmekben a Kincskereső által kitalált szerveződés nem olvasómozgalom. Pedig az övénél olvasóbb tábor (1974-től) aligha volt akkor az országban. Nem szándékunk azt állítani, hogy elhalászták egymás elől a méltó fogalmakat ezek a mai figyelmünkre is érdemes, közösségteremtő erők. Higgyünk inkább abban, hogy volt a kiüresedések évei után egy tartalmi fel- és áttöltődés, általa egy szótárszinonima-gazdagodás a hetvenes években, mely máig érezteti (gyengülő) hatását. Volt érmék a korszaknak egy sorok között olvasó (meg író) mozgalma, ahol játékosan összemosódhattak, délibábot játszhattak a kifejezésekkel azok, akik különböző szándékokkal sok hasonlót (ma már azt is látjuk: sok eltérőt) gondoltak. A gyermekfolyóiratnál nagyobb léptekkel kevesen haladtak céljuk felé. Néhány évi regionális (elsősorban Csongrád megyei) Kincskereső-korszak után létrejöhetett az országos folyóirat, egy évvel később pedig már saját nyári tábora volt a gyermeklapnak. Sosem nevezte magát olvasótábornak? Természetes és nyilvánvaló állapota volt az olvasás, eszköze az irodalom, színességét a testvérmúzsák (bábjáték, színjátszás, történelmi játék, képzőművészet) összekapaszkodása adta. Kincskereső táborba „járni", Kincskeresőt olvasni, művészit érteni-reprodukálni-alkotni, kihagyhatatlan élményeik közé tartozott. Két generáció lelte örömét benne: egy olvasáspedagógiáját megújítani akaró felnőtt nemzedék (pedagógusok, könyvtárosok, gyermekbarátok) és az őt erre késztető gyermekkorosztály. 1 Itt most csak utalunk (a teljesség igényét meg sem célozva) olyan nevekre, mint Kamarás István, Varga Csaba, vagy legjelentősebb költőink közül az akkor még élő Ratkó József és barátaik tevékenységére. 184
