Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Alföldy Jenő: Mi az, hogy „Mark Twain”?
lődő, fiatalabb nemzedék. De a zseniális vers - amelynek esztétikai hatáselemeiről, szerkezeti bravúrjáról, lélektani és hangzásbeli szépségéről a többiek közt Illyés Gyula és Vas István írt remekebbnél remekebb elemzést - történelmi nyomorúságaink miatt jelképességében is szinte mindig az adott jelennek szóló, konkrét üzenetet hordozott, mióta csak élek. Negyvenkettőben és negyvenháromban életkori okokból még nem foghattam föl az antifasiszta tömegdemonstrációvá duzzadó pesti, március tizenötödikéi megemlékezéseket, de 1947-ben már kapott a vers egy adag őszintén demokratikus és hazafias felhajtóerőt, s megéreztem-sejtettem valamit a Nemzeti dal időszerű jelentéséből. 1952-ben, amikor a verset egészében Rákosi ünneplésének szolgálatába akarták állítani, az itt-ott elhangzó, hangerősítőre kapcsolt versen valahogy mégis átütött a szabadság pátosza és reménye, jelezve Petőfi kisajátíthatatlanságát. Hasonlót éreztem érettségi évemben, 1957 elején is. Folytathatnám a sort 1973- mal, amikor fiatalokat vertek meg az utcán, s vittek be a rendőrségre, amiért szó szerint vették a költemény szabadságharcos üzenetét, és 1989-cel, amikor majdnem teli tüdővel zengett a mű refrénje, emlékezetem szerint Cserhalmi György hangján, a Magyar Televízió székháza előtt. Ez a „majdnem" is fontos: azt az enyhe szorongásomat jelzi, amitől a rendszerváltás sokat ígérő pillanatában sem szabadulhattam - nyilván hozzászoktam az évtizedek folyamán, hogy a vers mindig az önmagát demonstráló látszat ellenében képviseli az igazságot. Az Egri csillagokkal kapcsolatban szívesebben beszélek a mű erotikus üzenetéről, mint hazafias nevelő hatásáról. Azt hiszem, ez a rejtettebb érzelmi kisugárzás a legfontosabb egy jó ifjúsági regényben. Gergő és Éva játszótársi, majd szerelmi története, tiltott és titkos házassága, kalandos utazása, küldetése és létküzdelme, amely a családon, Török Bálint kiszabadítási kísérletén át Eger védelméig gyűrűzik, ezen az érzelmi alapon nyugszik: az erotikus vonzalmon, ami nélkül az úr-jobbágy ellentéten átívelő szolidaritás és a közösen vállalt feladatok üressé és hiteltelenné válnának. Aligha tévedek abban, hogy az ifjúsági irodalom legérzékenyebb pontját érintettem ezzel. Közhelyigazság, hogy a tíz-tizennégy éves korosztálynak szóló irodalom a legnehezebb írói feladat: a pubertáskorú már nem gyerek, és még nem felnőtt. Dajkamesék, csilingelő versikék már nem érdeklik, a „komoly" társadalmi és lélektani problémákat feldolgozó regények befogadására pedig még nem érett meg. Füst Milán emlékeztet Látomás és indulat című alapművében: mindnyájan ismerjük azt a belső ellenállást, amelyet egy ezeroldalas könyv elolvasása előtt kell magunkban leküzdeni. Ahelyett, hogy szégyenlősen megkerülnénk ezt a mindennapos érzést, jobb, ha szembenézünk vele, különösen ma (és már jó ideje, legalább negyed évszázada) az olvasási kedv, mondhatom, vészes megcsappanása idején. Ennek okát nem csak a legtöbbször emlegetett televíziózásban látom. A tévé nemcsak az időt és energiát vonja el a fiataloktól és az egész olvasóközönségtől, nemcsak a könnyebb megoldást kínálja az élmény- és ismeretszerzéshez, hanem részese egy általánosabb jelenségnek is. Annak, hogy a mai élet megfosztja a felnövekvő nemzedéket a titoktól. Attól, ami az élet nagy, felnőttkorban megnyíló (ha megnyíló) misztériumait eltakarja előle. Arra a petrarcai lepelre, ahogy ő mondta, „bájos lepelre" (vagy talán így pontosabb: arra a bűvös lepelre) gondolok, amely a késő középkori költő szerint nem csökkenti, hanem, ellenkezőleg, növeli, sokszorosára növeli érdeklődésünket, várakozásunkat és vágyakozásunkat a lepel mögötti dolog iránt, a festményen vagy a versben a test, a csók, a szerelmi beteljesedés iránt. Aki ezzel nem számol, aki ezek nélkül akar ifjúsági, sőt gyermekirodaimat művelni, az nincs tisztában a feladatával, és jobb, ha inkább a felnőtteknek szóló altatóirodalomban vagy másutt próbál érvényesülni. Az egyik Tom Sawyer-Huckleberry Finn-történetben a két pajtás lánynak öltözve tér be egy nénihez, abban a reményben, hogy végre kapnak valamit enni, mert napok óta szökésben vannak. A néni gyanút fog, és egy pamutgombolyagot vet az egyikük ölébe: „na kapd el ezt, lányom". Amikor látja, hogy a megszólított összekapja lábát, rögtön tudja, hogy fiúkkal áll szemben: a lányok ilyenkor szétfeszítik a szoknyájukat, hogy az ölükbe hulló tárgy fennmaradjon rajta. Azóta sem tettem kísérletet, hogy ellenőrizzem ezt a megfigyelést, de a lányok és a fiúk közti különbségről szerzett ismereteimhez ez a kép most már visszavonhatatlanul hozzátartozik. A szerelmes kamaszfiú is egyszer s mindenkorra Tamás úrfi viselkedésével azonos számomra, ahogy a szőke Beckyvel incselkedik. Azt hiszem, ilyen apró és látszólag jelentéktelen emléktöredékek által őrződnek meg életre szólóan legemlékezetesebb olvasmányaink. Ezekhez kellene ragaszkodnunk, amikor szembenézünk a könyv, az olvasás aggasztóan növekvő veszélyeztetettségével. 178
