Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Balázs Géza: Gyermeknyelv – gyermeksajtó – gyermekirodalom
Azt is hangsúlyozni kell, hogy a gyermekeknek a felolvasás is életre szóló élmény. Nem baj, ha az anyuka, apuka nem előadóművész! Azzal, hogy könyvet vesz a kezébe, lapozgat benne, belekezd az olvasásba, a gyermek figyelme rögtön ráterelődik. A Magyar Olvasástársaság (mert már ilyen is van, hiszen a gyermekeket - és a felnőtteket - rá kell nevelni az olvasásra) kiadott egy sokatmondó című tanulmánygyűjteményt: Olvass nekem! Kalauz szülőknek, óvónőknek, tanítóknak a gyermekkönyvek útvesztőjében. Négy évvel ezelőtt az egyik főiskola felkérésére áttekintettem az akkori gyermeksajtót - főként nyelvi szempontból. Azt már önmagában örömmel tapasztaltam, hogy még mindig (mindennek ellenére) van hagyományos szövegeket közlő gyermeksajtó. Ráadásul nemcsak Dörmögő Dömötör, Buci Maci és Kincskereső, de vannak például a határon túl is gyermeklapok (pl. Napsugár - Kolozsvár, Hírhozó - burgenlandi gyermekeknek). S ezek mindegyikében találtam meséket, régi és mai (jó és kevésbé jó) gyermekverseket, játékos feladatokat (kifestő, kivágó). Mivel négy évvel ezelőtt az akkori gyermeklappiac szinte valamennyi termékét megkaptam, megállapíthattam, hogy a piacgazdaság ebben a szektorban is megjelent, vagyis két részre szakadt a kultúra. Igaz, megvannak a korábbi nagy múltú, igényes lapok, amelyek magasabb kulturális igényt szolgáló irodalmat közölnek, ám hihetetlen erővel betörtek a vélt, és ennek nyomán valós tömegigényt kielégítő bulvárlapok, különösen a kevésbé sem változatos, kaptafára gyártott képregényújságok. Ezek működésüket a televíziós mesecsatomákon nevelkedő, sokasodó számú gyermekre alapozzák. Sőt, a hagyományos gyermeklapok némelyike is bulvárosodni kényszerült. A gyermeksajtó leképezi a felnőttsajtót. A négy évvel ezelőtti gyermeksajtóban hiányokat is fölfedeztem. Nem találtam bennük népmesét, tréfás anekdotát, nyelvi játékot. És csak nagyon kevés szöveget fedeztem föl a legjobb magyar írók, költők munkáiból. Ugyanaz a helyzet, mint a „nagy" médiában. Lehet, hogy arról van szó, hogy a „két kultúra" lassan tényleg véget ér? Az irányzat szerint úgy, hogy a „magas" kultúra kihal. Most azonban még csak azt mondhatom, hogy az igényes gyermeksajtónak óriási nevelő, szocializációs feladata van, illetve lenne. A legnagyobb: a betűk szeretetére, az egyéni fantáziát keltő, ezért a kreativitást szolgáló olvasásra rászoktatni a gyerekeket. Jelezhető, hogy az igényesebb gyermeklapot olvasó gyermekből olvasó ember lesz. A gyermekirodalomban ugyancsak megvan ez a kettősség. De azért abban az országban, amelyben a mai szülők java része Csukás István, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Lázár Ervin írásain nevelkedett, még van esély az igényes gyermekirodalom továbbélésére. Nagy örömömre nemrégiben magam is ajánlhattam a kedves olvasóknak egy ifjú apuka, Nyulász Péter remek mondókáskönyvét (Zsubatta). Ebben a kötetben a kedves, nem gügyögő, és sokban a mai életet tükröző versikéket jelekkel látták el. A jelek pedig ezt mutatják: beszédöröm-felkeltő versek, ritmusfejlesztők, mozgással kísérhető versek (diszlexia megelőzésére), mindennapok mondókái, nyelvtörők, nyelvi és szójátékok, tematikus szókincsfejlesztők (diszlexia megelőzésére). „Anyanyelvűnket csak együtt..." A szülők és a szerkesztők után nem árt a tanítókat és tanárokat is megszólítani. Ne mellőzzék a nyelvtanórákat! A tudatos anyanyelvi, nyelvi készségek sok más területen búvópatakként térnek vissza: nemcsak az idegennyelv-tanulásban, az illőbb, szabadabb, választékosabb írásbeli és szóbeli megnyilatkozásokban, de akár egyéb, kreativitást igénylő tudásformákban, a logikai-filozófiai műveltségben is. Ne feledjék: a jó kommunikációs készség társadalmi sikert jelent - persze ez természetesen nem csak a magyartanár feladata, de ennek tudatosítása föltétlenül. Még valami: az anyanyelvi készségek tanulása sohasem lehet lezárt folyamat, és nem korlátozódik csak az iskolára. Itt is érvényes az élethosszig való tanulás eszméje. Sokszor szoktam idézni Panek Zoltán mondását, most is ezt teszem: „Anyanyelvűnket csak együtt tudhatjuk jól!" A beszéd- és nyelvi készségek fejlesztésének terén két dologtól föltétlenül tartózkodjunk. Nem jó a nemtörődömség, de nem szükséges a túlzott féltés, félelem sem. Ha nem vagyunk biztosak valamiben, nem kell rögtön mindenfélét elképzelni, hanem forduljunk szakemberhez, először is a tanítókhoz, tanárokhoz. 171
