Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Elek Tibor: „A szép dolgokat falba kell vésni, hogy meg maradjanak”
megőrizve, kicsit artisztikusabbnak és poétikusabbnak, de még összhangban a regény érzelmi-hangulati-eszmei világával. A gyerekcsapat felhőtlenül és gondtalanul éli a maga szabad, a vakáció által még szabadabbá vált életét, jórészt a falu határán túl: bandáznak, fürdenek a folyóban, az elhagyott Vágóhíd falaira rajzolnak krétával, amit tudnak, „ötlábú" bikát, virágokat, emberfejeket, cowboykalapokat (még ha a Bognár Kocsmáros unokahúgával, Arankával vasárnaponként le is mosatja a neki nem tetsző alakzatokat), s amikor a lemenő nap fénye lángba borítja azokat, jókedvűen és artikulálatlanul üvöltöznek, lovakat futtatnak a Sági-tanyánál, Gergiánhoz, a vadőrhöz járnak beszélgetni. Életükbe új színeket, mozgalmasságot, célokat, veszélyes kalandokat a Burai J.-vel való megismerkedésük hoz. Burai J. más, mint ők, s ez a másság leginkább a természeti és emberi világ értékei, a szép dolgok iránti átlagon felüli érzékenységében ragadható meg, abban, hogy fokozottabban, szenvedélyesebben, akár a cselekedeteit is meghatározóan (a következményekkel akár nem számoló módon) él benne a gyermeki igazság- és szeretetvágy, a szenvedőkkel (legyenek azok emberek vagy állatok) való együttérzés. O az, aki a mozifilm hatására feltételezi, hogy „Minden ingoványbán van egy láthatatlan út (...) Ez az út általában egy száraz dombra vezet, láthattátok. Ezt az utat kell megtalálni, akkor az ember biztonságosan eljut arra a száraz dombra; elmegy oda, amikor akar, és addig marad, ameddig akar. Senki sem férkőzhet a közelébe, senki sem háborgatja. (...) Ilyen helyen mindenféle szép dolog eszébe jut az embernek. Meg aztán ide el lehet rejteni mindenféle holmit. (...) Az embernek szüksége van egy olyan helyre, ahová láthatatlan út vezet." Némiképp rokon ez a vágy a Virágos katona titkát felfedezni vélő Rojtos Gallai vágyával (elmenekülni onnan, ahol a ronda dolgok történnek), de itt a regénybeli történések azt bizonyítják, hogy ez meg is valósítható, mert Burai J. nemcsak feltételezi, meg is találja a maguk közeli mocsaras, ingoványos területén a láthatatlan utat és a dombot is, és valóban életet mentőén jól jön mindkettő majd a kárókatona-szabadításkor. A vágy jelképi érvényessége itt a valóság által erősítte- tik meg. Tarján Tamás elemzésében arra emlékeztet, hogy az „ingovány tipikus mesei és balladai színhely, Jókai Mórtól Móra Ferencen át Fekete Istvánig a magyar (ifjúsági vagy „ifjúsági") irodalomban is sokak tollán kirajzolódott", és szerinte „A kamaszromantikán túl a hódító védettség ideája szól" (kiemelés az eredetiben) a fenti mondatokból21. Burai J. számára a lovak futtatásának az a módja, amit a Ságik alkalmaznak, egyenlő az állatok kínzásával, ezért nem hajlandó részt venni benne. Amíg a banda főnöke, az elbeszélő meg nem rendszabályozza, a legelső vágóhídi üvöltésnél az egykor ott leölt állatok hangját utánozza. A regény egyik kortárs kritikusa, Ács Margit ebben a cselekedetben, illetve abban, hogy Burai J. belátja „nem szennyezheti be társai ösztönkitörését bűntudattal", szintén lát jelképi érvényességet: „nem kényszerítheti őket, hogy csak eszményeket szolgáljanak, s természetes indulataikat nyomják el. így tartja meg Gion eszményekről szóló regényét a valóságidegen idealizmus partja szélén."22 A természettel harmóniában élő Gergián állatszeretete, egész lényéből áradó jósága, humanizmusa iránt is Burai J. a legfogékonyabb, nem véletlen, hogy a toronyépítési tervével is ő azonosul először, s hogy egymásra találnak a halevő, lúd nagyságú, kissé horgas csőrű, de különleges tollazatú, szép, fekete vízimadarak, a kárókatonák (azaz kormoránok) iránti felfokozott vonzalomban is. A kárókatonák eredetileg csupán a legszebb madarak (náluk szebbek a vadőr szerint már csak a darvak lehetnének) a Gergián-tanya körüli madárseregletben (tyúkok, verebek, bíbicek, vadkacsák, bamakányák, nemeskócsagok, szürkegémek, gólyák, nádirigók és különböző 21 Tarján Tamás i. m. 131. 22 Ács Margit: „A kárókatonák még nem jöttek vissza". In.: Uő: A hely hívása. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2000.199. 153
