Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Ócsai Éva: Wersek, báb- és mesejátékok 4–696 éves korú gyerekek számára

Mitikus, realisztikus és abszurd szemlélet találkozása a verszenével

Az 1930-as években a Nyugat harmadik nemzedékének líráját többen elmarasztalták, Babits Mihály is váddal illette őket részben saját nemzedéke képviseletében. Ezzel szemben védekezve Weöres Sándor ezt írta nemzedéktársának, Vas Istvánnak:

„Ők megtörték az utat, hát ne kívánják tőlünk, hogy mi is úttörők legyünk: tűrjék el, hogy új emeletet húzzunk az ő palotájukra. Nekünk nem úttörő, de összefoglaló szerep jutott."3 *

Ezt a szintetizáló szerepet később már saját költői feladatának tekintette: az európai és a keleti kultúrák elemeit egységes világképbe sűrítette, csakúgy, mint az archaikus, mitikus és a modem költészetet, s a folyton változó élet mikrokozmosza mögött feltárta a változatlan lét makrokozmoszát, vagy pedig a hétköznapiságban rejlő különlegeset, és a különleges hátterében álló átfogó törvényszerűséget. Az ütemhangsúlyos-magyaros versmértéket egyéni módon összhangba hozta az időmértékes verseléssel, a magyar költészeti hagyományt beolvasztotta lírájába, egészen új hangulatokat teremtett meg a verslábak szokatlan sorrendű kombinálásával, a magyar nyelvben pedig zenei formák és idegen nyelvek leképezésével kísérletezett. Sem a harmóniateremtő, összefoglaló szándék vagy az új formák kiérlelése a régiekből építkezve, sem pedig a derű, a játékosság, a versek erőteljes ritmikussága nem korlátozódik a gyerekirodalmi alkotásaira, hiszen a felnőttek számára megjelentetett írásai is tartalmaznak olyan elemeket, amelyek a gyerekirodalmi szövegekben szerepelnek. Weöres Sándor vallomásaiból kiderül, hogy a gyerekköltészethez nemcsak a gyerekek számára alkotó költőként viszonyult, hanem a gyerekkori gondolkodás különleges átértelmezőjeként is, amelynek gyökerei részben a romantika és a századforduló által ünnepelt gyermeki világlátáshoz, részben a mitikus gondolkodáshoz vezetnek. A Trencsényi-Waldapfel Imrének írott levelében ezt így fogalmazta meg:

„A gyermekvers-sorozatommal különleges célom van, melyet egyik fő-feladatomnak tekintek. Gyermekvers címet úgy írtam, hogy a legapróbb kölyök is átérezhesse, s egyúttal a lehető legmagasabb esztétikai igénynek is megfeleljek. És ez talán néha sikerült is; miért? mert a legtöbb felnőtt, ha gyermekeknek ír, a gyermeket kezdetleges, együgyü lénynek tekinti, akihez le kell ereszkedni; én viszont a gyermeket kristályosán egyszerű, kozmikus lénynek ismerem és felemelkedni igyekszem az ő értelmen-kívüli, ősi fantáziavilágába. Szerintem nem a gyermek a még-tökéletlen felnőtt, hanem a felnőtt a már - tökéletlen gyermek."11

A gyerekek gondolkodását az általuk írt verseken keresztül is tanulmányozta, és azt az időszakot, amíg „értelmen-kívüli, ősi fantáziavilággal" rendelkező „kozmikus lényekként" gondolkodnak és fogalmazzák meg verseiket, a kamaszkor előtti időszakra helyezte. Úgy látta, hogy ebben az életkorban a gyermeki poézis a prehisztorikus ősköltészet vonásaira hasonlít a leginkább, mivel olyan mondanivaló bontakozik ki bennük, amely csak a valóban átélt érzelmeket, vágyakat, tapasztalatokat fejezi ki, és amely még nem ismer személyi különbségeket.5 Az egyéniséget feloldó személytelenség ez utóbbi szempontja Weöres Sándor világlátásának és lírájának az alapját képezi, ugyanis költészetében a személyiséghatárok feloldását igyekezett megvalósítani a létezés egészének megtapasztalása érdekében. A gyermeki látásmód tehát nem különül el az életmű többi részének látásmódjától. Ennek az egészelvű szemléletmódnak a megfogalmazása egy Csorba Győzőnek írott levelében is megtalálható, amelyben a költő szerepét abban az

^ Részlet Weöres Sándor Vas Istvánnak írott leveléből. (1934. október 22.) In: i. m., II./44.

^ Egybegyüjtött levelek II./417.

5 Weöres Sándor: A vers születése. (Meditáció és vallomás). Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1939, 12-13.

119