Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Böszörményi Gyula: Zsófi
A tejszínű homályban hirtelen mégis megmozdult valaki. Gyorsan lépkedett, fekete köpönyegét maga köré csavarva, arcába húzott csuklyával. Hátát meggörbítette, hogy a szél nehezebben kapaszkodhasson bele, s le ne döntse a lábáról. Termetes férfinek tűnt egyébként, aki derekasan küzdött a hóviharral. Cseppet sem bizonytalankodott azt illetően, hogy jó irányba tart-e. Mintha az átláthatatlan hóförgeteg az ő tekintetét nem volna képes elvakítani - csak ment egyenesen előre. Azután mégis megtorpant. Hallgatózott néhány pillanatig, majd hátrébb tolta a csuklyáját és kilesett alóla.- A dér csipkedjen cakkosra benneteket! - morogta csendesen, bár a szavait még ő maga sem hallhatta. - Sebaj, legalább most már pontosan tudom, merre járok. A hófehér kavargás mélyén hirtelen sötét árnyak bukkantak fel. A következő pillanatban egy hatalmas, rézből készült, díszes ágy lépett a férfi elé.- Látom, csapatban jártok - szólt a köpönyeges, óvatosan mozdítva a fejét, hogy körbenézzen. A rézágyhoz még két vaságy és egy keservesen nyiszorgó rekamié csatlakozott. Az utóbbi meglehetősen szánalmas látványt nyújtott ronggyá ázott hátával és szúette, apró lábaival.- A Dühöngő Agyak Mezejére tévedtem - állapította meg a férfi. - Ti pedig a ragadozó fekvőhelyek vagytok, épp portyán, nem igaz? A rézágy fenyegetően ingott díszes lábain előre-hátra, mintha lendületet akarna venni a támadáshoz. A kopott, fehér olajfestékkel borított vaságyak, melyek egykor talán valamelyik éber kórházban teljesítettek szolgálatot, utánozták vezérüket. Kétség sem férhetett hozzá, hogy mind a négy fekvőhelyet rettenetes átok érte, amitől életre keltek és veszélyessé váltak. Épp ezért kerültek a Dühöngő Agyak Mezejére, ami az Ámyjurta tanoncai számára egyben gyakorlóteret is jelentett. A szelídebb rontásoktól terhelt ágyak, melyek egyszerűen csak rossz álmokat sugalltak, vagy megfájdították a bennük alvók derekát, csordákban kóboroltak a Pádis-fennsíkon. A rézágyhoz hasonló, igazán vad fekvőhelyek azonban épp olyanok voltak, mint a szavannák ragadozó természetű nagymacskái. Ha eleven lény, ember vagy állat került az útjukba, nem kímélték, ahogyan szelídebb rokonaikra is szívesen vadásztak.- Zsákmánynak néztek? - kuncogott a férfi. A hangjában cseppnyi nyugtalanság sem lakozott, ahogy lassú mozdulatai is magabiztosságról árulkodtak. A rézágy csavarjai akkorát sikoltottak, ami még a hóvihar tombolásán át is hallható volt. Azután a három, fémből készült fekvőhely előrelendült.- Bűvháló, bogozódj! - kiáltotta a férfi, miközben köpenye alól előrántotta bűbájostorát. A rontás éles fénnyel villant, épp abban a pillanatban, mikor a rézágy a levegőbe rugaszkodott, hogy rávesse magát áldozatára. A bűvös, kéken derengő háló, ami a semmiből bukkant fel, suhogva tekeredett a vad fekvőhelyekre. A vaságyak kétségbeesett, rozsdás csikorgással gabalyodtak össze, maguk közé préselve dühös vezérüket. A három bútor a jeges hóra zuhant, épp a férfi lába elé. A rekamié azonban halk, óvatos recsegéssel hátrébb húzódott. A köpönyeges kíváncsian fordult felé.- Te mit szeretnél? - kérdezte a viharvert ágytól. Amaz kissé megemelte az ágyneműtartóját, fémes hangon nyüszített, majd sarkon fordulva eltűnt a hószakadás mélyén. A férfi elégedetten biccentett, s miután eltette a bűbájostorát, ruganyos léptekkel továbbindult. A hóban vergődő vad ágyakról néhány perccel később leoldódott a bűvháló-varázs, de ő addigra már biztonságos távolságban volt. Az Árnyjurta hatalmas, sötét félgömbje úgy fertályórával később bontakozott ki előtte. A férfi tenyerével megérintette a nemezajtót, ami nyomban utat engedett neki, majd bezárult mögötte. A rontásűzők kollégiumának előterében működésbe lépett a ruhatáros-bűbá), ami lehúzta a jövevényről a köpönyeget, és a ruhafogasok egyikére 82
