Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Darvasi László: Virágzabálók (regényrészlet)
egyáltalán nem. Kíváncsiak, uraim, az eredményre? El tudják képzelni, mi lett azokkal a hölgyekkel, akik ifjú koruktól fogva rendszeresen olvastak?! A diák teátrális mozdulatot tett. Ha a nő nem olvas, éppúgy tanulatlan marad, mint a férfi, jegyezte meg Pelsőczy kelletlenül, álmodozni pedig könyvek nélkül is lehet. És a régiek, ők is felnevelték a gyerekeiket, nem?! Nem kellett ahhoz könyveket bújni, hogy lelkiismeretes anya legyen valaki, dörmögte egy nagy bajuszú katona, akinek széles vágás csúfította a bal orcáját. Majd hatalmas öklével akkorát csapott az asztalára, hogy táncba kezdett a boroskancsója. Meglátják, a végén még úgy lesz, hogy a lányaink kardot meg puskát fognak, jegyezte meg egy idősebb tanácsnok. Még a háborúskodásból is igényt formálnak! Férfiaknak akarnak majd parancsolni! A feleség lesz az őrmester, a férj meg a baka! Hohó, és nem rettennek vissza a gyilkolástól sem! Meglátják, így lesz ez! Régen is volt ilyen, az amazonok korában, vont vállat a diák. Kérem, vegyék figyelembe, hogy a legszebb könyveket is nőkről írták, miért is ne lenne joguk olvasni saját magukról?!, ellenkezett magára maradva Pelsőczy, és Szép Imrére pillantott, mint aki tőle vár támogatást, de a tudós láthatóan nem kívánt részt venni a társalgásban. Inkább mulatott az egészen. A nők olyanok, kérem, mint a virágok, szólt közbe erre Kigl szerkesztő, akit mindenfelé csak „szerkesztő úrnak" neveztek a szegedi társaságokban, holott a városban még nem volt saját lapja. Kigl pesti lapoknak írt színházi és társasági cikkeket, színesen előadott, közérdekű városi jelentéseket, és erre igen büszke volt, ráadásul valóban tájékozott ember hírében állt. A virág életeleme a fény!, kiáltotta Kigl, s ha az a fény egy könyv mondataiból sugárzik, éppolyan tápláló lehet, mint a természetes napfény. Ugyan, mit tud maga a nőkről, szerkesztő úr?!, kérdezett közbe gúnyosan a diák, akit sértett, hogy a társaság figyelme oly könnyedén elsiklott Borozzi professzor vizsgálatának eredménye fölött. Még mindig állt. S a dühe most Kigl ellen fordult. Én mindent tudok a nőkről!, kiáltotta a szerkesztő, aztán pillanatra maga elé meredt, majd gyorsan módosított. Annyit mindenesetre tudok róluk, amennyit ők tudnak rólam. A vita hirtelen maradt abba, mert előbicegett a konyhából a tulajdonos unokahúga, egy szőke, szép arcú bakfis. A kislány születésétől fogva sántított, minden lépésnél nagyot ugrott a csípője, s kacsázva, félrebillent felsőtesttel járt. Viszont mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. Tüntetőén végighordozta tekintetét a férfiakon. Azok meg zavartan hallgattak, még a bíró is elvörösödve krákogott. Marhák, mondta valószerűtlenül vékony hangján a kislány, és büszkén kika- csázott a teremből. Maguk mind marhák!, szólt vissza, és becsapta a konyha ajtaját. Nem szóltak utána, nem is tiltakoztak. Megkoccant egy kancsó, aztán csurgás hallatszott, valaki hosszan töltött a borából. Pelsőczy felállt az asztalától, és leült Szép Imre mellé, aki kurta bólintással jelezte, hogy ezúttal nincsen ellenére, hogy nem várt társasága akad. 12
