Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Borzák Tibor: Szolgálni a nemzetet
pedig közismert freskófestő volt. Szóba hoztam Tornyai Jánost is, aki szívesen járt Bajára, egyszer egy bajai földbirtokos szőlőskertjében hónapokat időzött. Rudnay azt mondta: „Ha Nagy Istvánnak jó volt ott meghalni, akkor nekünk jó lesz ott élni!" Ügy volt vele, ha befogad bennünket a város, tovább fogjuk vinni a képzőművészeti hagyományokat.- Ennek éppen hatvan esztendeje...- Igen, 1946. november 1-jén nyílt meg a művésztelep az előtte nem sokkal felszabaduló Vojnich-kúriában, ahol a háború alatt orosz kórház volt. Elkezdtünk tagokat toborozni. Összetalálkoztam Bak János festőművésszel, aki szívesen velünk tartott, amint Kun István és mások is. Én viszont szerettem volna olyan kollégákat Bajára hozni, akiket jobban ismertem, ám Iványi Ödön orosz fogságban volt, Kovács Gézát agyonlőtték a háborúban, Jankó János pedig határidős szobrászmunkája miatt nem tudott jönni.- Hogyan érezte magát Rudnay Gyula Baján?- Remekül. Először Peterdi Andor, a Petőfi Társaság elnöke (Várnai Zseni férje) kíséretében utazott le körülnézni a városban. Anélkül nem engedhettem el őket, hogy ne kóstolják meg a bajai halászlevet. Értesítettem a Duna-parti Dobszay-féle vendéglőt, hogy nagyhírű vendégeket viszek. A város legjobb és leghíresebb fiákerese, Nagy Béla szállított bennünket. (Fiákerét azóta kiállították a múzeumban!) Az asztalon tepertős pogácsa és vörösbor, amíg beszélgettünk, szemünk láttára készült el a halászlé, ami nagyon ízlett nekik. Ez a „krúdys" hangulat teljesen elvarázsolta a mestert.- Milyen elgondolásokat valósítottak meg a művésztelepen?- Amikor Rudnay 1947. július derekán végleg leköltözött Bajára, egyértelműen megfogalmazta céljait. A munkás- és paraszttehetségek felkutatása, támogatása, korszerű képzőművészeti nevelése mellett nagyobb népi tömegek megmozgatását, a művészetek iránti lelkesedés felkeltését és látókörük tágítását is fontosnak tartotta megvalósítani. Nem utolsósorban pedig az iparművészet iránt érdeklődő tehetséges fiatalok felkutatását tűzte ki célul. Ezért a művésztelep égisze alatt szabadakadémiát szerveztünk a környékbeli tehetségeknek. Országos körlevelet adtunk közre, annyian jelentkeztek, hogy válogatni kellett közülük. Szabályos keretek közt kezdtünk hozzá a tennivalókhoz 1947. február 10-én, főiskolai tanterv alapján tanítottunk. A következő évre viszont nem kaptuk meg a minisztériumi engedélyt. Amíg nálunk egyre gyarapodott a növendéki létszám, addig a Képzőművészeti Főiskolán fogyatkozott. Ugyanis Rudnay miatt sokan lejöttek Bajára. Nos, ezt nem nézték jó szemmel a hivatalban, és megakadályozták a további munkánkat. Ettől kezdve szabadiskola formájában működtünk. Nagyon sokan indultak innen, például Mözsi Szabó István, Szurcsik János, Novák Lajos, Pump Károly, Weintrager Adolf, Hantos Károly, Bálint Attila, Udvardi Erzsébet, Széchenyi Lenke, Bakay Erzsébet, Klossy Irén. Többekkel tartom a kapcsolatot, Udvardi Erzsivel, Szurcsik Jánossal például. A Rudnay-növendékeknek - budapestieknek és bajaiaknak - közös tárlatuk is volt a Nagy István Képtárban. Egyébként Baján máig érezhető Rudnay Gyula szelleme, a nagy elődök hagyatékát méltóképpen ápolják a városban. Rendszeresek és színvonalasak a kiállítások. Létezik egy vizuális iskola is.- Milyen emlékeket őriz a művésztelep mindennapjaiból?- A mesterrel egymás mellett volt a műtermünk. Naponta benézett hozzám egy kávéra vagy egy pohár borra. Egyik alkalommal megkértem, engedje meg, hogy fessek róla egy portrét. Nem ellenkezett, azt viszont megszabta, hogy csupán negyven percet ad. Fél óra múlva felállt, megnézte a képet, és így szólt: „Ez kész, ne tovább! Kérem a modelldíjat, egy jó pohár vörösbort!" Hamar kialakult a baráti körünk, a bajai műgyűjtők, művészet- pártolók havonta összejöttek a művésztelepen. Közéjük tartozott Pilinszky Zsiga, a kiváló magyar tenorista is, aki időnként énekelt nekünk, születésnapján dallal köszöntötte a mestert. „Zsigám, te itt énekelsz, amikor az Operában volna a helyed!?" - jegyezte meg 78
