Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal (V. rész – fordította: Szenyán Erzsébet)
Vérbeli riporterrel van dolgunk: vándorol, nézelődik, beszélget, figyel, hogy aztán följegyezze vagy egyszerűen csak megjegyezze azt, amit megtudott, amit látott. Hogyan utazik? Ha szárazföldön, akkor lovon, öszvéren vagy szamáron, de leggyakrabban gyalog, ha vízen, akkor bárkán vagy hajón. Egyedül van, vagy rabszolgát is visz magával? Nem tudjuk, de akkoriban mindenki, aki megengedhette magának, rabszolgával utazott. A rabszolga cipelte az úti csomagot, a vizestömlőt, az elemózsiás tarisznyát, az írószerszámokat - papirusztekercset, agyagtáblát, ecseteket, íróvesszőket, tintát. A rabszolga útitárs is volt - a nehéz körülmények kiegyenlítették az osztálykülönbségeket -, biztatta, védelmezte urát, érdeklődött az útirány felől, nyelvet fogott. Könnyen elképzelhetjük, hogy a mindenre kíváncsi, romantikus, öncélú tudásvággyal átitatott, fölösleges, a semmire sem jó dolgokat szorgalmasan kutató Hérodotosz és a mindennapi, földi, a létszükséglettel összefüggő dolgokat intéző rabszolgája között hasonló lehetett a viszony, mint Don Quijote és Sancho Pansa között, mintha a későbbi kasztíliai páros ógörög változatával volna dolgunk. A rabszolgán kívül útikalauzt és tolmácsot is szokás volt vinni az útra. Hérodotosz csapata tehát rajta kívül még legalább három emberből állt. Gyakran előfordult azonban az is, hogy az utazókhoz ugyanabba az irányba tartó más vándorok is csatlakoztak. A nagyon meleg egyiptomi éghajlat alatt reggel tanácsos utazni. A vándorok tehát pirkadatkor kelnek, megreggeliznek (búzalisztből készült lepényt, fügét és sajtot esznek, hozzá vízzel hígított bort isznak - ekkor még szabad bort inni, az iszlám majd csak ezer év múlva tör be), aztán útnak indulnak. Hérodotosz vándorlásának célja az, hogy új információkat gyűjtsön a kiszemelt országról, annak lakóiról, szokásaikról, vagy az, hogy ellenőrizze a meglévő adatok helyességét. Hérodotosz ugyanis nem elégszik meg azzal, amit valaki mondott neki, igyekszik ellenőrizni, összevetni a hallottakat, hogy kialakíthassa saját véleményét. Ezúttal is ez a helyzet. Amikor Egyiptomba érkezik, Pszammétikhosz király már százötven éve nem él. Hérodotosz megtudja (de lehet, hogy már Görögországban hallotta), hogy Pszammétikhosz bizonyságot szeretett volna arról, hogy kik voltak az első emberek. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy ők voltak, Pszammétikhosz azonban, jóllehet Egyiptom királya volt, kételkedett ebben. Megparancsolja hát egyik pásztorának, hogy két újszülött gyermeket a néptelen hegyekben neveljen fel. Aztán ha majd kimondják az első értelmes szót, az lesz a bizonyíték, hogy az a nép a világ legősibb népe, amelyik ezen a nyelven beszél. Amikor a gyerekek kétévesek lesznek, ha enni akarnak, ezt kiáltják: „bekosz!", ami is a phrügek (frígek) nyelvén kenyeret jelent. Pszammétikhosz tehát kihirdeti, hogy a világ első népe a phrüg nép volt, s csak utánuk jöttek az egyiptomiak, s ezzel a pontosítással rászolgált arra, hogy neve bekerüljön a történelembe. Pszammétikhosz kutatásai Hérodotoszt azért is érdeklik, mert azt bizonyítják, hogy az egyiptomi király ismeri a történelem megingathatatlan törvényét, amely kimondja, hogy aki nagyra tör, az megaláztatik: ne légy mohó, ne tolakodj előre, 35
