Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Ferdinandy György: Adalékok egy szociográfiához

a járdát, hogy hátha találunk. És még van, aki azt mondja, hogy az utcán hever itten a pénz! Azt hittem, megfagyok.

Hát igen. Megállók. Régen én is úgy képzeltem, hogy nincsen jobb, mint azzal lenni, akit az ember szeret. Az, aki azt hitte, hogy itt az utcán hever majd a pénz, ugyancsak én vagyok. Talán csak azért beszél itt előttem ez a lány, hogy utat találjanak az ilyen gondolatok.

Közben a nővérem kitett minket az ágyból, adott két pokrócot, lent ágyaztunk magunknak az asztal alatt. Megettünk mindent, még a jeget is: az egész lakásban csak egy nagy doboz Lipton tea maradt. Akkor már azt hittem, minden belső részem kiszakad. Becsöngettem a szomszéd lakásba, kértem egy dollárt. Az asszonynak nem volt pénze, de volt egy nagy fazék tészta a tűzön, hát ennem adott.

Nem mertem még kérni tőle, mert akkor meg kellett volna mondanom, hogy egy fiúval vagyok. Amikor hazamentem, azonnal megérezte rajtam a tésztaszagot. Azt mondta, hogy neki ebből elég, összevissza kiabált, mielőtt elment, még jól meg is rugdosott.-És?- És egész éjjel folyt belőlem a vér. A nővérem azt mondta, örülhetek, hogy így elvette, amit adott.-És?- Mit és? Azóta se láttam. Hazajöttem a pénzzel, amit a nővérem kölcsönadott.

Leteszem a blokkot, kinyitom az ajtót, ablakot. És? Semmi. Rég elfelejtettem már a fekete diáklány hattyúnyakát, az ében combokat a szoknyája alatt.

Mégis, valahogyan így kellene írni. Nyugodtan, szárazon. Végigvenni a hazugságokat, az űrt, az értelmüket veszített jelszavakat. Az is igaz, hogy nehéz az ürülékről értekezni, miközben az ajkaidat nyaldossa a hab.

18