Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Jász Attila: Az örökkévalóság 1 napja
kitérők teszik igazán élővé, élvezhetővé, többé, mint egy olcsó krimi. Ha nálad lenne Hamvas könyve a bor filozófiájáról, felolvashatnál belőle, miért is állítja azt Hamvas, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása. Ez biztosan tetszene, de ennyi jut eszedbe belőle. És akkor a könyvespolcra téved a tekinteted, barátod eredeti kiadású Márai-sorozatára. Elmosolyodsz, nem akarnád már megkeresni remek esszéjét a magyar borokról, csupán mutatsz a könyvek gerincére. Márai. Szerette a bort, legalább egy litert megivott esténként. Jó borból persze. Ehhez képest majd' kilencven évesen önkezével vetett véget életének, és majdnem száz- százalékos szellemi állapotban... Megértőén bólogat, aztán azt mondja, akkor is. (Mármint, hogy ez alkoholizmus.) Erre aztán végképp nincs több érved, felhörpinted a maradék borodat a pohár aljáról, aztán töltesz még egy pohárkával a kettőtök között árválkodó palackból. Majd telitöltöd az ő poharát is, legalább kísértés legyen. Hátha holnap is megkívánja. Egy kis idő Ha Esztergomban jársz, ált. két okból teszed, kiállításra mész vagy Kaposi Bandit látogatod meg. Persze varrnak kivételek. Egy ilyen alkalommal történt, átutazóban, még híd nélkül, vagyis már újra híddal, csak még nem lehetett közlekedni rajta, így a régi, bejáratott módon, komppal lehetett átjutni a túlsó partra. (De erről később.) Feleséged Esztergomban tanult, nosztalgiaút is egyben ez a kis kirándulás, még így, hét hónapos terhesen is. (A második gyerekkel, harmadik még gondolatban sem fogant meg.) Lányod is még csak hétéves, de így is megmásszátok a Szent Tamás-hegyet, átvágva mindenekelőtt a mezőváros jellegű alsó városrészen, merthogy busszal jöttetek. A Csülök nevezetű vendéglátó helyiségnek ugyan már csak a mítoszát találjátok változatlanul, az is csupán emlékeitek között. A legendás csülkök, pékné és egyéb izgalmasabb módokon már sehol. És egyébként is, mintha az ételek mellett egy számjeggyel több lenne, mint kellene, mint megszoktátok. (Noha zsebetekben nem euró lapult.) Mindegy, ha már a gyereknek megígértétek az ebédet, enni kell. Inni rá egy sört, kávét, aztán fogat szorítva fizetni. Aztán tovább indulni a Bazilika felé. A főhajóban az augusztus 20-i szentmisére hangolnak épp, a kivetítőket tesztelik a technikusok, az egyik legújabb Walt Disney-rajzfilmmel. Lányod örömére és szülei döbbenetére. A világ változik, ugye, hiába, hogy a falak változatlannak tűnnek. Aztán a kupola tetejébe kéne felmászni, veszel hát egy nagy levegőt, nekiindultok a lányoddal. Mert a gyerekért mindent. Tériszony lefojtva, lábak remegnek, de azért visznek szépen felfelé. Gimnazista korodban már voltál fenn egyszer, rémálmaidban szokott visszajönni a mozgó bádogon állás élménye, a villámhárító típusú, vékony drótot áramütésszerűen szorongatva, a szokásos zuhanás előtt. Szóval mentél, minden akaraterődet mozgósítva, míg valami isteni sugallat hatására (mi másra, épp ott, az égbolt felé félúton) a lányod azt mondta, még jóval a kupola előtt, hogy szédül, ne menjetek tovább. Sóhaj, hála, és vissza villámgyorsan az ég boltja felől a biztonságot adó anya földje felé, ahol a feleség, gyerekkel a hasában izgul, a gyerekek apja, hogy is fogja túlélni ezt a kalandot. (Miközben minden kupolatetőről kihajolónak bőszen integet.) Marad az egyik harangtorony, ami azért mégiscsak emberi magassá9
