Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Alföldy Jenő: Egy s más Tandoriról
Alföldy Jenő Egy s más Tandoriról Néha lovat cserélek, De leghűbben vágtatok rajta, A legfeketébb paripán: Gyertek fiúk, ez a legszebb hajsza. Ady Endre: Ezüst patkós paripáinkon Ne rendeld romló nyájaidnak Sorsa alá a sorsomat, Az embered, ha nem ma-ember, Kapjon új s új lovat. Ady Endre: Új s új lovat Ki szedi össze váltott lovait, ha elhulltak, ki veszi a nyakába? ki teszi meg még egyszer az utat értük, visszafelé, hiába? Tandori Dezső: Hommage A rejtélyek rejtélye számomra Tandori költészete és prózája. Pedig már elő-előfordult harmincöt év óta, hogy hiún bár, mégis okkal, hitegettem magam: ezt vagy azt a versét, verseskönyvét sikerült átvilágítanom, s ha csak egy-egy szemszögből is (ami ugyan ritkán elég Tandorihoz), jól néztem meg magamnak. Elégedettséget (magammal!) mégsem éreztem ilyenkor, mert azzal mindig tisztában voltam, hogy nemcsak nemzedékem, hanem (kissé fellengzősen mondva) az egyetemes magyar líra egyik legeredetibb tehetségéről van szó, akinek stílustörténeti hatása már első kötete óta Kosztolányiéhoz, Szabó Lőrincéhez hasonlítható. Közben hányszor éreztem (és próbáltam éreztetni másokkal is), hogy nemcsak magammal elégedetlenkedem, hanem a költővel, még jobban korával, mely egyet s mást neki is előír, ha nem is úgy, mint amikor valakik előírnak valamit, s azt igyekeznek behajtani. Tandori „kortalan", de csak amennyire lehetséges: akiknek a kezdet kezdete óta hátat fordított, azok mégiscsak meghatározták, ha akarták, ha nem, hogy merre forduljon. Mintha azt a személyiségveszejtő csapást követné, amelyet Kosztolányi Dezső vágott az ismeretlenség sűrűjében: „Jaj, mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység / és mily tömör a hígság / és mily komor a vígság. / Tudjuk mi rég, mi könnyű, / mit mondanak nehéznek, / s mily nehéz a könnyű, mit a medvék lenéznek." (Esti Kornél éneke). Ráadásul a medvék éppen Tandori totemállatai közé tartoznak (s csak külsőleg a súlyosabb fajtához). A súlytalanság állapota szokatlan a halandónak, különösen a Kárpátmedenceinek; e sorok mottójául mégis és csakazértis Adyt idéztem, nem nyugodva bele a közhely-berlini-falakba - a legkevesebb, hogy telegraffitizzem, mielőtt végleg leomlana az eszméletköltészet és a megváltásköltészet között. Máris közelebb kerülnek egymáshoz, sőt, átfedik egymást, ha így mondom: létköltészet és közügy költészet. De az úgyszólván egyértelmű, hogy Tandorinál se Politika, se Szerelem. Habár Haza, az van; nem mint a kutyáé, aki őrzi, inkább mint a macskáé, aki nem szívesen hagyja el, nemcsak a szűkebb szülőföldjét, de még a négy fal közti teret sem. Ebben is milyen kosztolányias: ami baráti 72
