Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Tandori Dezső: Gergely-naptár fahangra

böhöm teherautó-konténerek aszfaltpusztító nyomai a házunk előtt csak, azon gondolkodtam tovább, hogy az Elektromos Művek órája teljesen hibbant módon („meghibásodva", de ezt nem akarják elismerni, 10.000 kilowattal többet mutatott 5 téli hónapra egy nem is használt garzonnyaralóban, nekünk, persze, és talán polgári per lesz, na, valami polgári, tessék), azon gondolkodtam, hogyan sorjáztassam a behajtandó 5-8-10 ezer forintjaimért bonyolítandó telefonálásaimat, és közben ömlött az eső. Nem a rakodópart alsó kövén ültem tehát, hanem a buszmegállóban álltam. És beugrott ez. Az ántivilágban volt alku, s annak jegyében az emberek tömegei megalkudtak. Ma nincs alku, eleve meg kell alkudni (pl. ezzel). Nem hazánkra értem ezt, nem az egymást váltó kormányzatok rendjére, hanem a világnak az ő rendjére, sajnos, mese nincs. S a legtöbb ember nem egzisztencialista, tehát nem is külön kérdés neki ez, fene tudja, megvan, ha nehezen is... vagy épp boldogan, mert csicsásabban tarka az élet... nem folytatom, s ez a figura, utoljára mondom, aki én vagyok, azt érzi, ha nem ír, bele is pusztul talán, elfásul, hát inkább fahangon mondja, mondja. Mit is?

(Nincs elintézve már, sajnos, afféle szellemességgel, melyet egy iker-dolgozatban, a Tiszatájból kikereshető lesz, Hérakleitosz és Zenón, nagyon matekos, affélével tehát, hogy „Nincs mit mondanom, és ezt mondom, és ez a költészet." Lehet, lesznek korok, amikor ez a fajta „modernség", „keletiesség" újra divat lehet. Én már nem fogom megérni. Ha dzsesszt hallgatok, ott is a régebben kicsit lenézett, nem finomkodó, „eruptív" dolgok evidensek; a figura nem untatja itt Olvasóját, mégis: Dexter Gordon, Ph. Sanders, Jackie McLean, Gene Ammons, Nat Adderley, Duke Jordan, s még John Coltrane is túl újítást akaró, Eric Dolphy túl finom... ezek az utóbbiak mind hiperzsenik, Gordonék talán nem... mégis, az egy tömbből faragott matéria jelenthet támaszdúcot, falat - ah, a fal! - az egzisztencializmusa szelében pascalian imbolygó figurának.)

III.

Ezt a figura teljesen nem indokolt kitekintésnek tekinti, sic! Inkább azzal folytatja, hogy figura akar lenni. Reménytelenül átlagos épp a testi terjedelme, se kövér, se sovány, a sovány fele, hogy elmenni akar. Az élet rejtelmeihez sok minden tartozik.

A matekos cikkében írta a figura (na, szép kis matekos cikk lehet az, így, joggal, Olvasóm), hogy ez az ő mostani állapota megkívánná, hogy fogorvosi székbe, orvosi kézre stb. ne kerüljön, költ inkább gyógyszerre, másutt elmondta a figura, hogy a gyógyszerárak hatalmasával fogadta el, kb. két éve, a világ tényleges változását, s most akkor a buszmegálló alatt az esőben.

Elmondta ott a szegény Aranka rossz viccét. Hogy a Frici (Karinthy) nem lázadozik az ő „dolgai" ellen, eltűri azokat, hát... De én neki nem tűröm el; hogy ő mit tűr el, az az ő dolga. így vagyok én is a világgal, és a matekos cikkben nem hoztam erre a nyuszi meg a malacka viccét (a parlamenti viccmesélésektől is felállt a hátamon, bocsánat, a figura hátán... ezt hát váltakozva használom,

22