Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Filep Tamás Gusztáv: Deklasszálódás, unalom, irónia

jó szándékú emberek részéről érik; az első gyógyíthatatlan sebet egyetlen igazi szerelme apjától kapja, egy kifogástalan modorú földbirtokostól, aki nyomatékkai fölkéri, hogy mondjon le a lányával kötendő házasságról. Nem is a külső, az Ira Aldridge köré vont blokád ennek a regénynek az igazi tárgya, hanem a színész belső fejlődésrajza. Ő akar menekülni a közösségéből, mert nem is tudatosítja annak gettóba szorítottságát, s a négerek iránti szolidaritásra nem érez belső késztetést, csak jóval azután, hogy visszatessékelni igyekeznek őt eredeti közegébe. Ligeti számára éppen ezért a Cs. Szabó recenziójának utolsó két mondata lehetett a lehangoló - „A könyv így is biztos kezű író munkája és kellemes olvasmány. Remélhetőleg az író se szánta másnak"42 mert nyilvánvaló, hogy egyik legfontosabb, s vérére menő témáját dolgozta föl itt. A kisebbségi léthelyzetet, melyet már kettős vonatkozásban is érezhetett - nemcsak magyarként a román társadalmon belül, hanem zsidóként is a romániai magyar töredéktársadalomban. A regény első kiadása még Hitler hatalomra jutása előtt jelent meg, de már nem lehetett kétséges, hogy Európa közepén megkezdődik majd a zsidóságnak nem pusztán a jogfosztása, hanem a disszimilációra való kényszerítése is.

Ligeti egyébként már 1932-ben nagyon jó szemmel vette észre a német nemzetiszocializmus sok lényeges vonását, a nácizmus térnyerésével kapcsolatos magyarázatában pedig nem elégedett meg a szokványos szimplifikációkkal. Mindenekelőtt nem mulasztotta el a nyugati demokráciák felelősségének firtatását abban, hogy a dolgok idáig jutottak. Németországot az első világháborúban nemcsak legyőzték, hanem meg is alázták, kizsigerelték, és mindezek fejében még csak hiteles eszményeket sem adtak neki. „A győzelem a győztes államokban nem a demokráciát szilárdította meg, hanem a nacionalizmust".43 Nem csoda, hogy a németeknél is a nacionalizmus erősödött meg (minél inkább próbálták kiiktatni a németek nemzeti tudatát legyőzőik), de immár a korszellemnek megfelelően materialista változatában, amely a német eszmetörténet egyik legmasszívabb örökségével, az irracionalizmussal párosult (egyébként „egy kicsit az egész új európai világnézet az irracionalizmus felé halad"44). A konzervativizmus és a liberalizmus egyébként sem elég erős hagyománya ebben a helyzetben háttérbe szorult, a sokáig erősnek tűnő marxista tábor viszont elmulasztotta a lehetőséget arra, hogy nemzeti jelleget öltsön - pedig „a világtörténelem tanulságai szerint csak nemzeti forradalmak érhettek el eredményeket"45 -, s ezzel (valamint azzal, hogy késznek mutatkoztak a hatalom átvételére) „elősegítették, ami talán nem következett volna be: a német nép teljes elfordulását a nyugati demokráciák eszmeköreitől, a szabadságjogok feladását, egy új világkép kialakulását, és a megtorlásnak olyan kegyetlenségét, amely nemcsak baloldali forradalmi gondolkodásokat [sic!] semmisített meg, de egy liberális polgárság evolu- cionális fejlődését is legalább egy fél évszázadra visszavetette".46 Mindennek következménye a nácizmus számos alkateleme, a demagógia, a mindenkivel szemben érvényesnek tekintett német felsőbbrendűség-érzés, az antiszemitizmus. De Ligetit az is érdekli, hogy milyen a nácizmus kapcsolata az „univerzális német szellem"-mel. „Mert ott válik el élesen bírálatunk a kampóskeresztes mozgalom ellenzőinek véleményétől, hogy megkülönböztetünk egy ideológiai részt és egy nyers brutalitáson nyugvó tünetkomplexumot. Akárhogy is sajnáljuk a felelőtlen kilengéseket, a rohamcsapatok mögött német népi

42 Uo.

43 Ligeti Ernő: Mítosz a harmadik birodalomban. Erdélyi Helikon, 1933. 6. szám, 404. p.

44 I. m. 407. p.

45 I. m. 405. p. (Az eredetiben kiemelve.)

46 Uo.

105