Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Németh István: Mely az út Becskerekére?

Utcanevek Szegeden, csupán a város egy tenyérnyi területén: Nemestakács, Kormányos, Felhő, Veresács, Remény, Szivárvány, Alkony, aztán a Kolozsvári-tér, s itt megállva villan az eszembe, hogy nemcsak a kincses városban, a szegedi Móra városnak is van (mert éppen eme részen kószálok) Farkas utcája, s pont a Farkas utca meg a Móra utca sarkán helyezkedik el az a régi borozó, amit erre járva nem kerülhetek el, s ezúttal is hoztam magammal egy ott elhangzott beszédtöredéket, egy morzsácskát, amiért hiába térek be odahaza az újvidéki, a heréskerti „borozóimba"; ez a kívülállónak semmitmondó beszédtöredék eny- nyiből állt:- Egérke is ott dolgozott? - kérdezte az egyik vendég az ivócimborájától. - Persze! - válaszolt amaz. - O is lóvágó volt.

Lóvágó! Az egyetemes magyar irodalomban talán most és itt fordul elő először ez a kifejezés! A lóvágó pedig, mint olyan, bizonyára csak a vágóhidakon fordult elő.

Többek között ezért nőtt annyira a szívemhez Szeged, mert ott olyan szép nevű utcákban sétálhatok, mint a föntebb említettek, vagy olyan szavakat hallhatok édes anyanyelvemen, mint a lóvágó.

Vagy amilyen a Két dudás étterem kínálata: marhapörkölt 720 forint, szabadszedés. Ami magyarul valószínűleg annyit tesz, hogy a vendég maga szedi tele a tányérját a bográcsból, s annyit szed belőle, amennyi a bendőjébe belefér. (Nálunk, a végvidéken, ha volt is valaha a vendéglőkben „szabadszedés", rég kikopott azokból, s a nyelvükből is.) De van a városban egy Arany patkó nevű lovasbolt is, ahol persze nem lovakat árulnak, csak azokra való szerszámokat.

A Toyota gépkocsigyár multireklámszövege már kevésbé lelkesít fel: „Élsz? Vagy csak létezel? Tedd emlékezetessé életed!" De ez a multireklám már a nagykörút egyik sarkán ágaskodik, hogy minél többen lássák. Itt pillantottam meg egy pádon felejtett reklámfüzetet is, itt, ahol a gépkocsiforgalom kifejezettebb, mint a Remény vagy a Szivárvány utcában, s ennélfogva a levegő szennyezet- tebb is, tehát itt került először a szemem elé ez a számomra meglehetősen cinikusnak tűnő szöveg: „Ismét divatban az egészséges oxigén."

És ha már a Móravárosból a nagykörútra tévedtem, annak is a Brüsszeli szakaszára, a Szivornya (vigyázat: nem tivornya!) borozóban betértem egy ágyaspálinkára, amit nem bántam meg, mert egy vendég minapi csodálkozásának imigyen adott hangot: „Lepetéztem röhögtömben!"

Jómagam pedig örömömben „petéztem le", hogy ismét abban a közegben lehettem néhány napig, amelyet másfél évtizede folyamatban lévő szegedi látogatásaim során annyira megszerettem. Valahol leírtam már, azért ragad magával ez a város már-már a meghatódottságig, mert itt mindenki a megszólalásig magyar. Ha netalántán valaki ezt szégyellnivalónak, ne adj Isten, magyarkodásnak tartaná, bocsássa meg ezt nekem, öreg muzsikusnak.

65