Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kovács András Ferenc: Kavafisz-átiratok
s holtomig Konstantinápoly dicsőségét áldom itt, távol durva, hiú zajtól, zűrzavargó tömegtől - távol van Konstantinápoly, s még messzibb az ifjúság! (1903. január) Szüéné végvidékén 1291-ben Örökre visszavették, rég visszahódították, már lassan ötven éve, tudjuk, végleg letörték már Jeruzsálemet, s most azt halljuk, hogy Akkont, már Akkont is bevették, elfoglalták a múltkor, s Türoszt, Szidónt, Bérütoszt most végképp kiürítik. Alig vagyunk mi is már, fogyatkozunk e földön: alig maradtunk ezren... Kétszázan Kanóboszban, bár Alexandriában tán valamivel többen, s mondják, Fajjúm környékén is vagyunk még, s Memphisz körül, vagy tán csak Thébaisznál tengődik néhány szerzetescsoport még, s a forró pusztaságban pár szétszórt, esztelen szent. Ezt sem hiszem. Itt, Philai szigetén, Szüéné végvidékén, csak én vagyok magam, csak én, s nem is tudom már, ha feljön itt a hold - kihez fohászkodjam, melyik nagy istenhez, hogy megértsen, s meg is hallgasson olykor? Iziszhez kéne szólnom, Fájdalmas Szűzanyámhoz, vagy Hóruszhoz talán én? En, itt, a kék foly ónál, amíg elönti arcom az égi egyedüllét - s mind szótlanabb a holdfény. (1906. szeptember 7.) Kitömi Atlantisz felé Kitörni innen már soha. Sem nyűt vizekre, titkolt Atlantiszok felé, sem máshová nem visz hajó - phaiák szelek, hitek sem hajtanak, feszítenek vitorlát. Kitörni innen már soha. Hozzám kegyes sosem lesz
