Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók-élmények

A hangzó zenét - a pedagógiai, főként zongoraműveken túl - szerencsére nem csak az akkoriban igen újnak számító mikrobarázdás lemezekről meghallgatott nagyszabású művek, például A kékszakállú herceg vára opera, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára című alkotás vagy az 1938-as Hegedűverseny jelentették. A hangfelvételek jelentőségét persze nem szabad lebecsülnünk, hisz - élő előadások híján, különösen vidéken- még ma is milyen sokan és sokszor csak így, hanglemezen vagy rádióban, juthatnak hozzá az efféle nagy művek meghallgatásához. Tehát nekünk nagy szerencsénk volt, hogy Lendvai igazgató úr nemcsak teoretikus elme volt, aki képes volt szerkezetük legapróbb részleteiig átvilágítani és filozófiai szinten értelmezni a legbonyolultabb kompozíciókat is, hanem jó zongorista, tehát előadóművész is. Egyik évben például rávette az iskola két kiváló tanárát, a hegedűs Metzker Károlyt és a klarinétos Apró Józsefet, hogy csatlakozzanak hozzá, a zongoristához, és adják elő Bartók Kontrasztok című trióját. Egy ilyen, a verbunkos zene nagyon stilizáltan alkalmazott jellegzetességeit és némi dzsesszesnek vélt elemeket szintetizáló darab nemcsak a konzervatív zenei ízlésnek volt szinte befogadhatatlan, hanem - szerencsére egy nem túl hosszú időszakban - a szűk látókörű művelődéspolitikának is. A Bartók-életmű egy részével egyetemben nyugatias, avantgárd zenének vagy a burzsoá dekadencia termékének ítéltetett, melyet a dolgozó nép elől el kellett zárni. Kétségtelen, hogy nem egy nagy Bartók-mű nehezen közelíthető meg kellő zenei képzettség nélkül, sőt még azzal is. (De nem így van-e minden igazán nagy művészettel?) Van könnyebben befogadható és nehezebben megérthető műve Bartóknak, ezt senki nem vitatja, de egyes alkotásokat kirekeszteni a szocialista „hurrá optimizmus" nevében, mert nem adják meg magukat első hallásra, a népre hivatkozó kultúr-bolsevizmus nagyobb dicsőségére, nyilvánvaló dőreség volt. Mégis megtörtént. Az életmű zsdanovi kettészakításának korszakáról, az 1950-es évek elejéről is híven számol be Fodor András Vallomások Bartókról című kötetében, a Küzdelem Bartókért fejezetben. Az a néhány év, amelyről itt szólok, azonban már a tisztuló égbolt időszaka volt, az én generációm ebből az esztelen és értetlen szelektálásból már keveset tapasztalt meg. (Jött aztán helyette másféle ideológiai, illetve politikai „megfontolás", ami Bartók életművét már alig-alig érintette, de például Kodály vallásos és történelmi ihletésű műveit nagyon is.)

Lendvai Ernő kiváló zongoraművésznő feleségével, Tusa Erzsébettel és - nem a partitúrában előírt két, hanem - három ütős, történetesen növendék közreműködővel előadta a nagy Szonátát is. A kétzongorás-ütős Szonáta Bartók összefoglaló nagy művei közé tartozik. Igazgatónk „Bartók-szeminárium" címen tartott zeneirodalom-óráin előadott, részletekbe menő elemzésének köszönhetően magunk is meggyőződhettünk a zeneszerző hangokba foglalt világképének emberi és kozmikus gazdagságáról. Arról a gazdagságról, amely csak a legnagyobbak sajátja: képes az emberi lét legmélyebb tragikumát és emelkedett derűjét, a kétségbeesett tépelődést és a tettrekészség dinamizmusát éppúgy kifejezni, mint elénk tárni a természet szinte misztikus, megtisztító szépségét. Elementáris erővel hatott ránk az élő előadás közvetlensége, amely a zenei - szerkezeti, zenei nyelvi és jelentéstani - elemzés szellemi élményét közvetlen érzelmi, sőt biológiai élménnyé transzformálta. így adva meg a szavakkal végül is kifejezhetetlen zenei tartalom teljességét. Visszatekintve azonban egy kicsit óvatosabban kellene fogalmaznom: hogy mindent- akár zenei hallási alapon, akár a költői tartalom szempontjából - valóban felfogtam s megértettem volna, kétlem. Mégis a teljesség élményét jelenthette, vagy legalább jó alapot a művek későbbi, teljesebb átéléséhez, s egy kicsit legalább: megértéséhez. A felszínen maga a bartóki hangzásvilág már nem volt idegen, s egyáltalán, az érdeklődés már kialakult bennem, bennünk, amihez lehet, hogy egy kis - jó értelemben vett - ifjonti sznobizmus, a „bennfentesek" fontoskodása is hozzájárulhatott.

53