Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Bónis Ferenc: Bartók Béla élete: dramma per musica
körülmények között él, utóbb összesítést készít: fia 1894 és 1907 között 5651 forint, azaz 11302 korona támogatásban részesült - ez a ferencjózsefi időkben, még tizennégy esztendőre elosztva is, jelentősnek mondható összeg, melyet az anya erkölcsileg is, anyagilag is büszkén regisztrált. Özvegy Bartókné gazdálkodására jellemző: egy közeli kávéház-tulaj- donossal megállapodva, a napilaphoz másnap jut csak hozzá, tőle, féláron átvéve... Fia követi ezt az anyai példát; már az Erkel Lászlónál folytatott tanulmányok során kiszámítja, hogy a tanárával együtt átvett négykezes darabok eljátszása, kottaoldalanként, hány krajcárjukba került. Ez a szemléletmódja élete végéig nem változik. Pozsonyban városszerte elismerik már a fiatal Bartók zenei tehetségét. De van valaki, akit nálánál is többre tartanak, és akihez Bartókot mindvégig ambivalens kapcsolat fűzi: a nála négy évvel idősebb (és őt végül tizenöt esztendővel túlélő) Dohnányi Ernő. Tüneményes zongorista, félelmetesen biztos hallású és memóriájú muzsikus; Bartók utolsó gimnáziumi évei idején már országos hírű, sőt világjáró művész. Zeneszerzőként az akkor - és különösen Pozsonyban! - még modemnek számító Brahms követője; első opuszárói a híresen goromba bécsi mester nagy elismeréssel nyilatkozik. A fiatal Bartók számára Dohnányi mindenképpen példakép, akitől tanulni, akit követni kell. De léte ugyanakkor kihívás is; valaki, aki erősebb, valaki, akivel meg kell mérkőzni, valaki, akit idővel le kell győzni. Útjuk utóbb kettéválik; Dohnányi megmarad a német késő romantika hazai mesterének - ezért sikeres zeneszerző; Bartók, a „holnap hőse", egyre távolabbi partok felé tör, életében kevés megértésre találva. Zongoristaként ezt a „mesterét" nem sikerül „túlszárnyalni" - míg zeneszerzőként fényévekkel előzi meg a zenetörténet végtelen terein. Ez azonban már az életpálya vége; egyelőre Pozsonyban vagyunk, 1899-ben. Bartókot édesanyja a közeli Bécsben akarja továbbtanfttatni. Dohnányi azonban Pesten tanul, a Zeneakadémián - az ő példája és tanácsa nyomán végül Bartókék is a magyar főváros mellett döntenek. 1899 januárjában Bartók bemutatja tudását az egykori Liszttanítvány, Thomán István zeneakadémiai tanárnak. Thomán el van ragadtatva tehetségétől - az Akadémia kapuja megnyílik a fiatalember előtt. El sem képzelhetjük, milyen irányban halad zenénk fejlődése, ha a tizennyolc esztendős Bartók akkor nem Budapestet, hanem Bécset választja. Ha nem tapint a magyar történelmi gondolkodás elevenére, ha nem fedezi fel a zenében a nemzeti önkifejezés lehetőségét és parancsoló szükségességét, ha nem ismeri meg Kodályt, a magyar népdalt, Ady Endre korszakújító költészetét, a népdal zenei világa mögött magát a népet, Kodály révén Debussy zenéjét. Maga sem tudta még 1900 táján, hogy mindezzel a pokoljárók útját választja, a szenvedésen át vezető utat. Útelágazások sokaságán áthatolva, olykor zsákutcákba is betévedve kellett megtalálnia az igaz utat: önmaga egyetlen lehetséges útját. Érzelmek iskolája A tizennyolc éves Bartók, 1899 őszén, Budapestre költözik, hogy a Zeneakadémián Thomán István zongoraóráit és Hans Koessler zeneszerzés-kurzusát látogassa. Albérletben lakik, különböző helyeken. Az anyai gondoskodás, melynek folyamatosságát tizennyolc éven át megszokta, valamelyest hiányzik neki, de busásan kárpótolja az az érzés, melyet önmagának se nagyon mer bevallani: az önállóságé, a felszabadulásé a nagyon szeretett, de nyomasztóan kemény jellemű édesanya közvetlen hatása alól. Felfedezi a fővárost, társaságba jár: bepillant művelt, jómódú, a művészet és kultúra iránt fogékony polgári családok otthonába és életébe. Megismer egy olyan szellemiséget, mely szinte mindenben különbözik az anyai ház tisztes szegénységétől, kényszerűen szűk prakticizmusától, 8
