Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Bence Erika: A vonat jelentésköre a közép-kelet-európai kultúrában
Bence Erika A vonat jelentésköre a közép-kelet-európai kultúrában A közép-kelet-európai ember térélményének központi motívumaként a síkföld egyenes vonalát jelölhetjük meg, melyet a lentség, a behatároltság és a lassú mozgás jelentései alakítanak létmetaforává. Az utazás e jelentéskörben a más téralakzatok felé tartó köztes lét formájaként jelenik meg. Irányát az országút, később a vasút nyomvonala határozta meg. A korábbi lóvontatású közlekedési eszközöket 1825-ben (Magyarországon 1846-ban) a vonat váltotta fel. Közép-Kelet-Európa történelmén jelölt és jelöletlen vonatok haladtak/haladnak keresztül. A csak topográfiai dimenziók meghatározta (tehát az elvont jelentéseket - mint amilyen az albatrosz- vagy a sirály-képzet - nélkülöző) közép-kelet-európai térélmény - a koordinátái között megvalósítható létforma - híján van a dél-európai, vagy a még délebbi térségekben domináns tenger-élménynek és a vele összefüggő mitikus világtapasztalatnak. Utazáskultúráját nem a „navigare necesse est" gondolata, határtalanság-tudata és irrealitásokat is befogadó valóságérzékelése formálta, hanem a lentség és behatároltság térképzete. Thomka Beáta Szenteleky Kornél líráját, így Bácskai éjjel című költeményét értelmezve mutat rá a térbeli jellemzők létforma-determinánsként működő sajátosságaira: „Az »egyenes«-t metaforává a következő tartalmak teszik: a józanság, a hasznosság, célelvűség, értsd: öncélú létezés, létfenntartás. (...) »e« táj egyenességével ... hasonló asszociációmezőt ébreszt, mint Thomas Mann Varázshegyének „síkföldje". A tespedtség vizuálisan abból az egynesből következik, amely a bácskai tájat kifejezi. Ennek ellenpólusa a hullámos, tört vonal, melyet Van Gogh említése idéz..."1 Isola Bella című regényében Szenteleky Kornél látleletét adja a sík vidéki létforma jellemzőinek: „...felhős ég alatt csoszognak fanyar arcú emberek. Örömtelen lelkek őgyelegnek a csúnya, sáros utcákon, a nyirkos falak mentén, valaki talán hurkot készít magának a padlásgerendán..."2; mozdulatlansága és elmaradottsága a mítoszok földjeként értelmezett Szicília dinamikus gazdagságának tükrében látható. Az Osztrák-Magyar-Monarchia jelképezte (tehát térbeli dimenziók és történelmi adottságok körülhatárolta) mitteleurópai groteszk egyik legfontosabb vonásaként Juhász Erzsébet is a „teljes mozdulatlanság" állapotát határozza meg. Danilo Kis Fövenyóra című regényének útirajzfejezeteiről írja: „Feltűnő, hogy az utak távjai mennyire rövidek. A látnivaló nemegyszer annyi, hogy a szemlélődő, az »utas«, az ablakhoz lépve kitekint, s egy hóval belepett fa magasba nyúló ágait látja maga előtt. Ha viszont nem a lélek belső útjáról van szó, hanem külvilágban megtett útról, előfordul, hogy a megérkezés pillanatára zsugorodik. A szekér megáll a drótfonatos kapu előtt, a szunyókálásból felrezzent kocsis nagyot ránt a gyeplőn. Senki, semmi sem mozdul. Az utas útja nem más, mint hogy tekintetével végigpásztázza a megállított lovakat, a fát, 97
