Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy tengerjárt magyar
Melyik zónába? Kiálltam a sorból, mert mögöttem már álltak, mit is mondott, melyik zónába? Kértem egy metrótérképet, adtak, és elmagyarázták, hogy mik a zónák. Akkor a nagy térképről átvittem a kis térképre, hogy hol lakom, valahol kint a város szélén volt, és akkor kiderült, hogy harmadik zóna. Ide kérek egy metrójegyet. Kivitt a metró a végállomásra, de ezzel még nem értem el a célomat. Első angol nyelvű értekezésem, hogy felhívtam a háziasz- szonyt, itt vagyok. Hogyan jussak tovább? Elmagyarázta, hogy melyik busszal. Mondom, inkább gyalog, legalább megismerem a környéket. Az egy óra! Nekivágtunk, én húztam a bőröndöt, a gyereknek a nyakában a cucca, és mentünk a térképen. Értekezni tudott az ember szépen. Egy ír családnál laktunk, ír katolikus család, a nagymama még Írországban élt. Esténként elbeszélgettünk, én egy érdekes lény voltam nekik, Magyarországról jöttem... Mondtam, hogy nem Magyarországról, hanem Szlovákiából. És előadtam nekik, hogy mi ez. Olyan lendületet kaptam, annyira feldobott az egész, hogy megegyeztünk, hogy majd máskor is megyek. Szerettem volna elmenni Írországba is, magyarázták, hogy ez hogy van, hogy kell intézni. Aztán hazajöttem, még egy-két telefon, majd abbamaradt a dolog, és bezárult az angol nyelv megint. Azt lehet mondani, hogy a vendéglátó család semmit nem tudott rólunk. Írországon és Franciaországon kívül sehol nem jártak, így körülbelül tudták, hol van Magyarország. Magyarként voltam én ott nyilvántartva. Mondtam, hogy Szlovákiából vagyok, de mivel ők úgy kapták meg a nyelviskolától a hivatalos papírokat, hogy magyarországi csoport, ők ehhez tartották magukat. Volt nálam térkép, elmagyaráztam nekik, mi a sorsunk, pedig mi is katolikusok vagyunk. Azóta nem is voltam Angliában. Nincs rá pénz. Selmec Külföldre mi nem nagyon mehettünk tanulni. Selmecbányán van egy olyan gimnázium, most már nem működnek ezek a dolgok így, de nyolcvankilencig így működött, amely előkészítő volt a külföldi továbbtanulásra, idegen nyelvet oktattak. Főleg az oroszt és a magyart. Talán még németet. Aki Magyarországra akart menni egyetemre, főiskolára, annak a gimnázium harmadik osztályában kellett jelentkezni, és a negyedik osztályt, az utolsó évet a Selmecbányái gimnáziumban végezte. Egy-két kollégámnak a gyereke járt oda, innen van tudomásom erről. Ezek a gyerekek aztán a Szovjetunióban, Moszkvában, Leningrádban kötöttek ki. De úgy indultak, hogy Magyarországon, Budapesten vagy Szegeden fognak tanulni. Azt a választ kapták, jó, akkor elmész Selmecbányára. A gyerek otthagyta a pozsonyi Duna utcai magyar gimnáziumot vagy az ipolyságit, a dunaszerdahelyit, elment Selmecre, ott szlovákul tanult mindent, úgy kellett érettségiznie, szlovákul. Plusz tanulta az idegen nyelvet. Egy magyar gimnáziumból elment a gyerek Selmecre azért, hogy tanulja a magyar nyelvet. Voltak ott magyar tanárok, többek között Lanstyák István, aki most a pozsonyi Komensky Egyetem magyar szakos tanára. Jó nyelvész. O is tanított a selmeci iskolában magyar nyelvet. A legtöbb magyarból nem lett magyarországi diák, hanem oroszországi. A magyarokat főleg oda irányították. És a szlovák vagy a félvér, aki egy kicsit tudott magyarul, egy kicsit többet megtanult, az ment Magyarországra. Ha mégis ragaszkodott hozzá valaki, azt mondták, betelt, nincs hely. Szorítóba állították, vagy mész a Szovjetunióba, oda mehetsz, vagy ha nem, akkor maradsz itthon. 90
