Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy tengerjárt magyar
De valahol mégis benne volt az emberben az a szimpátia, hogy természetesen, ha nyelvet tanul, akkor azzal a néppel, nemzettel, annak a kultúrájával, történetével valahol mégiscsak találkozik, azonosul vele, vagy hat rá legalább. Egy jó társaság összejött Nyitrán, és jól párosult a szak, magyar-angol szakosok voltunk. A magyarságunkban elég kemények, az angol szak meg valamiféle nyitást jelentett a nyugati kultúra és szellem irányába, még akkor is, ha nem mehettünk ki. Volt akinek sikerült a csoportból kijutni, főiskolás évei alatt, ami nem kis dolog volt. Volt ennek ára, ámbár nem mondhatok semmi rosszat a kollégámról, a Bodnár Gyuszi éppen, aki az Új Szó kulturális rovatát vezette hosszú időn át. A Szegedi Tanárképző Főiskolán is volt részképzésen. Pedagógusként nem dolgozott sose, újságíró volt. Szerettem a Gyuszit, azt lehet mondani, hogy szinte testvéri barátság alakult ki köztünk, én ugyan nem jártam nála Királyhelmecen, de ő többször járt az én falumban, együtt készültünk vizsgákra, íróember volt, együtt szerkesztettük a főiskolán az Új Fórum című irodalmi lapot. Gyusziról tudni kell, hogy három évvel később jött a főiskolára, ő negyvennyolcas születésű, és három évet a főiskola előtt dolgozott, és bizony beszerveződött a kommunista pártba. Úgy érkezett az első évfolyamba. A főiskolai pártcsoportnak tagja volt, és nyilván ez hozzájárult, hogy mégiscsak egy bizalmasabb ember volt, és egy hónapra kijutott Angliába diákként. Ő mesélt nekük Angliáról. Hozta az ottani dolgokat. Rengeteget mesélt, és jól meg is tanult angolul. A szakdolgozatát is angolul írta. Angol-orosz szakra jártak a szlovák kollégáink. Velük is jól kijöttünk. Nyitrán kezdtem bajuszt növeszteni, cigarettázni, meg hosszú hajat növeszteni. Gyuszinak már eleve hosszú haja volt. Hatott ránk a Gyuszi. Én is meghagytam, azóta van hosszú hajam. Bizony ezért sokat megfordultak akkor utánam, meg fricskáztak is. Volt még egy sági fiú barátunk, a Varga Gyuszi, ő is később jött, ő is hosszú hajú srác volt. Volt még egy barátom, aki most a párkányi gimnáziumnak az igazgatója, a Bobor Jancsi, a Zalabai Zsiga sógora, mert Zsiga is angol szakos volt, csak ő Pozsonyban. Azt lehet mondani, hogy a négy angolos fiiinak mindnek hosszú haja volt. A dékán akkor, aki egy Soták nevű rasszista volt, orosztanár volt a mezőgazdasági egyetemen, és úgy került át, és lett tanszékvezető, majd dékán, belénk kötött a folyosón. Nem tudom, honnan tudta, hogy mi vagyuk az angol szakosok, esetleg onnan, hogy Gyuszi párttag volt, és a pártbizottsági üléseken találkozhattak mint elvtársak. Soták nem állotta meg szó nélkül, ha elment mellettünk, hogy ne mondta volna, zase tu su zápodkari, megint itt vannak ezek a nyugatbarátok. Zápodkár! Nyugatos. Nyugatimádó is... Megint itt vannak ezek a zápodkárok, és megint együtt! Vajon miről beszélgethetnek? Min törik a fejüket? De ezenkívül más nem volt. Soták nem szeretett minket, de megtűrt. Az angol szak 1969 után nyílott, két-három éven át még lehetett rá jelentkezni, azután hosszú időre megszűnt. Tudta Soták, ha már itt vannak, akkor meg kell őket tűrni, és hátha jók lesznek ezek nekünk még valamire. Esetleg még be is építhetünk egyet-kettőt. Tanárnőnk, Malikova asszony, aki nem azonos a pártelnöknő Malikovával, volt az angol csoport vezetője. Mert tanszék se volt. Hanem az volt a neve, hogy katedra russzkej i zapadnej filologii. Az orosz és a nyugati nyelvészet tanszéke. Ezenbelül létezhetett az angol tanszéki csoport, és ennek a vezetője volt a Malikova asszony, aki már nyitott hölgy volt. Sokszor járt Angliában, Amerikában is megfordult, és egy kemény nő volt egyébként. Magyarul is beszélt. A férje katonatiszt volt, bizonyára őt ezért tűrték meg, így lett 86
