Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy tengerjárt magyar
magyar iskolákat is, hiszen negyvenöttől ötvenig, ötvenegyig nem voltak magyar iskolák. A Szondi György Gimnázium 1939-1945 között is a saját nevén működött. Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola. Ez volt neki a neve, amikor én jártam bele. Egyszer magyar tanítási nyelvű, máskor magyar tannyelvű. Ki tudja, miért? A szlovák megnevezésében is mindez benne volt. A körpecsétjében volt vagy három sor, mire mindezt elmondták. Nem laktam kollégiumban, hanem ingáztam. Az apám életmódját követtem én is, mert Szécsénkére négy évet, Ipolyságra három évet ingáztam, összesen hét évet. És Ipolyságra is úgy jártam, hogy reggel bizony negyed hétkor indult az autóbusz, hét órára itt voltunk, s háromnegyed nyolckor kezdődött a tanítás. Ez egy igen kemény élet volt ám. Megszoktam. Ez a sors. Nekem annyira az életemhez tartozik az ingázás. Az ember aztán próbált ebből a helyzetből kihozni valamit. Hogy ez a hátrány előnyére forduljon. Mert a főiskoláról is hetente, kéthetente jártam haza, s akkor bizony úgy volt, hogy a falunktól öt kilométerre kellett kiszállnom a távolsági autóbuszból, a gyorsjáratból, Ipolynagyfalun. A busz oda tíz órakor pénteken befutott este, és onnan aztán, Ipolynagyfalu, Szécsénke, Kelenye - ezt az utat gyalog tettem meg éjjel. És ez nem okozott nekem különösebb gondot. Vasárnap vissza. Fogtam a kis hátizsákomat... És ez már hatvankilenc-hetvenben volt, hetvenháromban végeztem. Adott ez egyféle tartást. Nem voltunk ám puhány emberek akkor. Pedagógus koromban meg szintén ingáztam tizennyolc évig Ipolyságról Ipolybalogra, az huszonkét kilométer oda, huszonkettő vissza. Anyagilag akkor ez nem volt még nagy megterheltség, inkább tán időben. De hisz nem is tudtam volna másképp elképzelni az életemet. Reggel megvettem a napisajtót, helyet foglaltam az autóbuszban, s amíg kiértem, az a félóra, háromnegyed óra, az olvasással telt el. Akkorra már tájékozódtam a világ dolgairól. Hatvankilencben érettségiztem. Éppen a fordulat ideje volt. Amit az ember már nem is serdülőként, hanem érettségizőként megélt. Az orosz megszállás, és nemcsak az orosz, hanem a magyar, és a többi testvérek, idézőjelben. Augusztus 20-án történt ez, de a mozgás, a folyamat az tovább tartott. Egy nap alatt nem zajlott le, mert jöttek ám a tankok meg az autók ide-oda. Roppant érdekes dolog volt, mert 1968. szeptemberben megérkeztünk az iskolába, és akkor mindenki lázban. Megszálltak az oroszok! Előtte pedig, hogy forradalom van, meg nyitás. Addigra megéltem én már a változásokat. Az ifjúsági szervezetben tevékenykedtünk, engedélyezték már a magyar ifjúsági szervezetet, és én mint gimnazista, akkor ebben a mozgalomban részt vettem, Pozsonyba jártam, az úgynevezett MISZ, Magyar Ifjúsági Szövetség központi tanácsába, gyerekként ott voltam. Én erre büszke vagyok. Duray Miklós volt ennek a mozgalomnak az egyik vezetője. Most parlamenti képviselő a Miklós, akkor ő egyetemista volt, geológiát tanult Pozsonyban, és Duka Zólyomi Árpád, aki szintén képviselő. Duka Zólyomi meg prágai diák volt, atomfizikus, ő volt a másik vezéregyéniség. Én mint másodikos gimnazista ezeken a tanácskozásokon részt vettem, és ez fantasztikus nagy dolog volt, hogy ezt láttam, ez olyan volt számomra, hogy ennek az élménynek az alapján az 1848-as meg az azelőtti mozgolódásokat el tudom képzelni. Akkor alapítottuk az ifjúsági klubot otthon, meg a magyar ifjúsági szövetségeket. Gyerekként is éreztük, hogy itt valami történik. Nyitás. Szabadság. 82
