Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - Tódor János: Kis magyar agressziók

tatva lenni saját gyávaságunknak. Pillanatokig tart az egész, másodpercek alatt játszódik le, akárcsak bennem a rövidzárlat.

Aztán rohanok vissza a vonathoz a rendőrökért. Mondom nekik izgatottan, hogy mi történik, hogy siessenek az istenért, mert talán már nem is él az a szerencsétlen. Nyugalmukból nem sikerül kizökkentenem őket. A kutyás poszt egy tapodtat se mozdul a szerelvény mellől, pedig nincs azon már senki. Mire odaérünk, a srác sincs már sehol. Talán a vasutasok mentették ki, vagy ő tért magához, s vonszolta el magát.

Mindeközben a csőcselék rá se hederít a magabiztosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető egyenruhásokra, önfeledten szórakoztatja magát. - Fogjunk zsidót! - rikoltja egy zöld-fehér sálas kipirult kopasz, s fekete kötött sapkás társa máris letépi és összetapossa egy fiatalember szemüvegét. A rendőrök tessék-lássék módra lépkednek a metróba zúduló csürhe után. Megvárják, amíg a tömeg java fölszáll, de tovább már nem kísérik őket. A kocsiban, ahol nekem jut hely, nem találnak megfelelő alanyt (az állomásokon senki nem mer fölszállni), akibe beleköthetnének, ezért csak a Blahán folytatódik a műsor, vagyis az irányított - mert hiszen három-négy jól elkülöníthető figura vezényli ezt az alkalom szülte terrort - embervadászat. Borosüvegek repülnek a rémülten a falhoz lapuló koldusok és hajléktalanok közé, a villamosmegállóba vezető lépcsőn röhögve rugdosnak le egy fiatal fiút.

Frankie, Janók, Dollárka meg a többiek

Janókot és Hunét azonnal megismerem, amikor a II. kerületi kapitányság folyosóján meglátom őket. Ok is aktív (ha nem is fő) szereplői voltak a siófoki meccs utáni skinhead ámokfutásnak. Azóta több hét telt el, én cigány családokat megtámadó kopaszok ügyében gyűjtök anyagot. Hamarosan kiderül, Janók és Huné ugyanezért ücsörögnek itt, amiért én, lévén az eset I. és II. rendű gyanúsítottjai.

Húsvéthétfőn történt a dolog a Hűvösvölgyben, amikor egy tíz-tizenöt fős társaság két cigány család házának ablakait törte be, s agyonveréssel fenyegették a méltatlankodó lakókat. A fiúknak nincs kifogásuk ellene, hogy részt vegyek a kihallgatásukon. Arra hivatkoznak, hogy ittasak voltak, s véletlenül törték be az üveget. Mikor vége a procedúrának, kérem őket, üljenek le velem, kíváncsi vagyok rájuk, ádáz cigányellenességük indítékaira, s egyáltalán, az életükre. Vigyorogva húzzák el a szájukat, nincsenek túlságosan elragadtatva az ötlettől. Végül abban maradunk, hogy megbeszélik a többiekkel, s ha a banda is úgy dönt, akkor - nemcsak ők, de mindannyian - szóba állnak velem.

Már másnap reggel csöng a telefon: Janók üdvözöl és tudatja, oké, eljöhetek hozzájuk, ha annyira ragaszkodom hozzá. Várni fognak a hűvösvölgyi buszvégállomáson, a Pléh kocsma nevű ivó bejárata előtt. Azért előtte és nem bent, mert onnan ők botrányokozás miatt ki vannak tiltva.

Meglepetésemre mégis a kerítésen belül ülnek körül egy rozsdás asztalt. Úgy látszik, a kerthelyiség demilitarizált övezet: itt ilyenkor még nincs kiszolgálás. Mondják, próbáltak sört kérni, de a marcona csaposnő elhajtotta őket. Nekem biztos nagyobb szerencsém lesz, biztatnak. Odabent bizalmatlanul méreget az asszonyság, jól tudja ő, kiknek lesz a sör, végül is nem meri megtagadni.

Kiteszem a magnót az asztal közepére, aztán mondom a srácoknak, hogy engem legkevésbé a húsvéti balhézásuk érdekel, különben is értesültem róla, hogy a rendőrség megszüntette velük szemben az eljárást. Kitörő örömmel fogadják a hírt, s ettől kezdve kérdeznem is alig kell, ömlik belőlük a szó. Beszélgetésünk legjellemzőbb részleteit „vágatlanul", kozmeti67