Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - Bakugrások (Balázs Attilával beszélget Ménesi Gábor)

humorral, amikor formában voltam. A magam groteszkjeivel elegyítenem a romantikát, amelyet itt inkább a nosztalgia szűkebb értelmezéséhez hasonlóan használok, közben nem érdemli meg ezt a szimplaságot és pongyolaságot... Mindegy, annak egyszer tényleg megörültem, hogy az érzelmesség lenne a posztmodem elleni penicillin. Aztán van olyan is, hogy az alkotás melankóliája, de az túl messzire vezetne itt. Különben se olvastam még végig Földényi F. Lászlót, vagy a volt jugó kollégámat, a szlovén AleS Debeljakot.- A meztelen folyóban mintha a történetmondás és az írás létjogosultsága is megkérdőjeleződne, amikor így fogalmazol: „Már nem szoktam tudni, miért és kinek írok - én. Kit érdekel? Egyáltalában. Engem se érdekel más baja (roppantul), elmúlt ez az ifjonti lelkesedés..." Mégis mi az írás tétje a számodra?- Végére a legnehezebb? Legkönnyebb? Nos, ha folytatnánk az idézetet, akkor ugye gondolatilag így valahogy alakul ez tovább ott: minek az írás, csakhogy van ez a valami a mondatokkal, meg a zavarón súlyos, tolakodó mögöttesükkel, s hogy hozni kéne még valamit, ami hozatni akarja magát. Aztán megint jön egy sor kétely, egy sor más, már ahogy az a duplex ürge ott - a kötetben - tépelődik magában, meg ahogy egyáltalában kétkedik, viaskodik a normál ember a pro és kontrák ritmusában. Viszont maga a könyv bizonyítékul szolgál a pozitív döntésre. A tétet meg értsem úgy, hogy mitől születik meg ez a pozitív döntés? Imádok állati példákkal dobálózni. Azt mondják, a cápa elsüllyed, ha nem mozog előre. Ügy harmincévnyi írás után mi a tét? Hát nem a jólét, de mégiscsak és abszolúte: az értelemmel bíró lét. Egy író számára.

(Az interjú 2006. március 30-án készült.)

34