Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - Bakugrások (Balázs Attilával beszélget Ménesi Gábor)

dik nemzedéke ellen irányult, már-már valamiféle antiterrorista leleplezésre emlékeztető hordószónoklást követő, senkire nézve se dicső hajsza fő lokálhatalmi egzekútorai. Volt belőlük bőven, ha éppenséggel nem is annyi végrehajtó sereglett ott, mint amennyi beleegyező, szemet hunyó, megriadt, elfáradt, a dolgokat méla rezignációval tudomásul vevő, időközben szerzett jó kis pozícióját féltő szenior bajtárs. Na, itt ötven fölött azért már én is jobban látom a világot. És könnyebben megértem a simára borotvált, hangos sípolással összement Ginsberget a Berkeley irodalmi katedrájánál.

— Első folyóirat-publikációid esszék voltak. Többek között a kortárs amerikai prózáról, azon belül a beatnemzedék előfutárairól és meghatározó egyéniségeiről (elsősorban Ezra Poundról, Ginsbergről, Cummingsról, Bukowskiról) jelentek meg írásaid. Miért voltak fontosak számodra ezek az alkotók?

— Startban természetesen a beatnek a maga részéről ugyancsak kezdeti non-konfor- mizmusa vonzott, ahogy filmben a különféle új hullámok, meg fekete hullámok, Dusán Makavejev és a kompánia, s ilyen fogalmakkal imádtam baráti viszonyban lenni, mint az avantgárd, az alternatív, az underground, akár a hippi, később a punk..., de mind a swing, mind a free jazz stb. jó volt. És jó volt több művészeti ágazatban is megpróbálni otthonosan mozogni. Imi többféléről, például a képregényről a főszerkesztő és a szerkesztőtársak kívánságára. Kerouac On the Road-ján próbálgattam angol nyelvtudásom, Updike nyulain, Salinger Zabhegyezőién, később Bukowskin. Jártam az Egyesült Államokban, körbestoppoltam Európát, hasistól belőve csodáltam Van Gogh képeit Amszterdamban, leánykoleszbe másztam be az ablakon Londonban, tűzoltókötélen csúsztam le az emeletről Cambridge-ben, és majdnem odavesztem Kölnben. Mókás volt. Ennél jobban nem is élhettem meg szeretett on-the-road irodalmam, miközben visszavágytam az Államokba, ahogy akkoriban még tűnhetett: a korlátlan szabadság hazájába. Vissza a ginsbergi üvöltés színterére, Bukowski kedvenc kocsmájába! Cummings tisztára játékcumi volt, ha még oly szórakoztató is, ellenben Ezra Poundot nagyon komolyra vettem a „tíeszelioti" hagyomány-modernség vonalon. Egyszerűen eltekintettem Pound szerencsétlen politikai állásfoglalásától Mussolini mellett a második világháborúban, és csodáltam a Cantókat, a modem költészet káprázatos, gigászi építményét. Mindent összevetve jól megfért bennem Kerouac útja az Újvilágban, hovatovább Pound modern utazása a Régvilágban, értsd: az egyetemes emberi civilizáció óceánjának mindenféle sodrában. Akárcsak Pound a lírában, én a prózában igyekeztem egymástól távol eső dolgokat ösz- szefogni. Nem utolsósorban és tőle arrébb: az olvasott irodalmat meg az élt életet. Ebből persze egészében vékonyabb, részint triviálisabb származott, mint amilyen a Cantók, vagy az ugyancsak csodált faulkneri megaprojekt. Nem éppen minden darabkájában komoly könyvtári polcra való írás, tán inkább apám ágya alá... De ha úgy vesszük, ami ebből odavaló, ott sincs rossz helyen.

— A Cuniculus első részletét az Új Symposion 1978. januári számában közölték, majd a regény egy évvel később látott napvilágot a Forum Könyvkiadónál. Nagyon fiatal, huszonnégy éves voltál akkor. A Cuniculus rendkívül élénk kritikai visszhangot váltott ki: a Híd és a Sympo fontos recenziókat közölt (többek között Bányai János, Thomka Beáta, Mák Ferenc és Tolnai Ottó tollából), és meghozta szerzője számára a legtehetségesebb fiatal, vajdasági irodalmárok számára alapított Sinkó-díjat. Milyen hatások értek a regény megírása idején? Mennyire volt fontos számodra a mű recepciója?

— Amit lényegi Cuniculus-tormáló hatásnak nevezhetünk ebben az esetben, hadd hangozzék kissé tudományosnak, az megvolt, mielőtt leültem megírni a regényt. Nyúl-szem- pontból vitathatatlanul tetszett az updike-i hős, aki úgy lövi ki magát a szürke napok közlekedő árkából, akár említett füles a barázdából, Harry Angstrom. Az ő története alapvetően inspirativ volt, akárcsak Richard Adams Watership Down című regénye a mintegy

22