Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Bakugrások (Balázs Attilával beszélget Ménesi Gábor)
Bakugrások Balázs Attilával beszélget Ménesi Gábor- írói indulásod az Új Symposion/ioz kapcsolódik: Csorba Béla, Fenyvesi Ottó, Sziveri János és mások mellett a harmadik Sympo-nemzedék tagja voltál. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a folyóirattal?- Nehéz ebben a kérdésben újat mondanom, mást, mint amit egyik-másik kötetembe beleírtam, tán még túl bőven is. A „Szopjon ön is kecskét!" Ladik Kati-szlogen, az avantgárd „Proletárok, közösüljetek!" és társai közelítettek puszta kíváncsiságból a folyóirathoz a hetvenes évek elején, illetve a Sympo különféle számaiban megjelent, többnyire új hangú, ha nem is mindig a legszerencsésebb stílusú írások (utóbbi jobban látszik már így, jóval messzebbről). Megjegyzem, aztán mégse vettek el oly sokat ezek a stilisztikai magasságvesztések, földi elhasalások az új hangok, új figurák keresésének összesített értékéből. Gimnazista koromban történt hát, hogy apám ágya alatt, a korabeli pomóliteratúra mellett rábukkantam az Új Symposion pár, akkoriban kisebb-nagyobb vihart kavart számára. Bár később szívesen emlékeztem rá, mennyire megragadott Herbert Marcuse filozófiája az anyag és a forma játéklehetőségeiről, az új szenzibilitás gyakorlatáról és egyebekről, tény, hogy mindenekelőtt a „szimpós" avantgárd költészet édesapám által aláhúzott eroto-polito stb. blődlijei keltették fel késő kamasz figyelmemet. Különösképpen azok, amelyeket az én édes, jó, egykor magyar szakos tanár, később kabaréfőnök apukám a legvastagabban húzott alá. Tette ezt valószínűleg puszta szórakozásból, illetve megszokásból, holmiféle extrém elmeállapot gyümölcseinek tartva e sajátos gyöngyszemeket. Emlékszem, kezdetben engem is pukkasztottak ezek a szövegek, dühítettek, hogy hát miért kell így, ugye, amikor szépen is lehet írni, közérthetően, úgy, hogy eleje-vége egyben, közben közepe is van, ilyesmi, ám hamarosan észre kellett vennem, hogy a normál üzemanyagra működő többséggel szemben tulajdonképpen én is mennyire vonzódom ehhez a valamihez, amit akkor amolyan kihagyásos, kifordított világtükrözésnek láttam, a játékos elme görbületének. Nem értettem az én rendhagyó pályamódosításokra képes apukám furcsa haragját, sőt valamelyest megvetését is, aki így előbb kezdett írni a Sympóba, mint én, és ezen rágódva tovább bonyolódtam a dologba. Meghatározó pillanatok voltak mindenképpen, még ha nem igazából az ebből is származó irodalmi érdeklődés vezérelt az újvidéki bölcsészkarra, inkább a tanácstalanság vitt oda. Ott aztán gyorsan belebotlottam egy nagyhangú, örökké hőzöngő ifjú titánba, amivel a magam sorsa is megpecsételődött. Sziveri Jánossal egy ideig együtt jártam az egyetem mellé, méghozzá egy Gurman nevű, kissé giccses vendéglátó-ipari egységbe, ahol Fenyvesi is megfordult, Szügyi Zoltán is, meg mások. Onnan vezetett rövidesen az utunk a Katolikus portára. No, nem az ájtatoskodás kényszere irányított bennünket, hanem az, hogy ott volt akkoriban az Új Symposion szerkesztősége, márpedig mi úgy döntöttünk, egye fene, bár nem valami férfias, de írunk. Többen is ott kezdtünk el folyamatosan publikálni így a hetvenes évek derekán.- Mit jelentett ez a szellemi műhely és az ott kialakuló barátságok? Mennyire volt fontos a nemzedékhez tartozás? 20
