Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél. Vagy a világ kicsiben

Keresztyén részről a pápai követ Burgio nuncius írja ékes betűkkel, hogy két nap múlva a török újra rohamot intézett, de az őrség elszántan védte magát, mire az ostromlók felhagytak a csatározással, négy ágyút szegeztek az építmény ellen, és lőtték éjjel, lőtték nappal. Miképp azt a nuncius jelentésében megjegyzi még: a helyzet alig nyújt reményt, mivel a falak gyorsan fogynak, mindazáltal reméli Tomory, hogy a vár még nyolc-tíz napig tarthatja magát, s ezer gyalogost kér megint a királytól, hogy vízen támadást intézhessen a török ellen, így akarván szabaddá tenni az átjárást. Segítség azonban nem jött. Miért is jött volna épp most, ha eddig nem, ezért az egyre cinikusabbá váló Tomory Pál haditanácsot tartott, miután felkelt székéből, s erőkímélés céljából félcivil, jórészt tapasztalatlan seregletével a vég előtt hátrébb húzódott. Mivel helytelennek ítélte meglévő erejével szembeszállni az özönlő sokasággal, lassú tempóban északnyugatnak vonult, és csak arra szorítkozott, hogy az ellenség előnyomulását lassítsa, szárazon a portyázó törökökkel viaskodva, vízen naszádosaival tartóztatva a török hajók előnyomulását, Bácsban tábort ütött.

Az ostrom folytatását a Náme úgy adja elő, hogy a falak mögé zárkózott hitetlenek ismételten felszólítanak, hogy térjenek a hódolás útjára, de midőn makacsságok, engedetlenségük és lázadásuk mellett továbbra is állhatatosan megmaradtak: az okos és tapasztalt pasa a vitéz emíreknek ágyúkat rendelt, hogy azokkal lövessék a várat. A hadbontó hősök mindegyikének külön helyet jelölt ki, s meghagyta, hogy a harcosok a szükséges fegyverzettel és mindenféle hadiszerekkel ellátva magokat, készüljenek a víváshoz. A villám módjára működő ágyúkat előhozván, a várral szemközt több különböző helyen felállították. Mindennap reggeltől estig folyt a harc, hajnalhasadástól az éj beálltáig kövez- tettek a várbeli gaz gyaurok. A rettenthetetlen sereg éjjel és nappal a harc tüzét szította és a várat ágyúzta, miáltal a várat elfödő falat éppen úgy eltávolította, mint a fölékesített menyasszony arcáról fölemelik a fátyolt. Az aknászok aknákat nyitván, a vár alá hatoltak, s ennek szilárd alapjait acélkalapácsaikkal lerombolván, erejében megrendítették. Miután a bástyák alját kivájták, s alájok erős gerendákat fektettek, akkor a gerendák közét lőporral töltötték meg, hogy annak meggyújtásával a bástyákat felrobbantsák, s a hegyhez hasonló szilárdságú várat a levegőbe röpítsék, mint a könnyű szalmát.

Júl. 27-én a törökök felhágtak a falak romjaira, mire a még életben levő, kb. százfőnyi őrség a fellegvárba menekült, s harcolt életre, küzdött halálra. A pápai nuncius szerint az erőd piacán már bokáig ért a vér. Ember és állat vére egyaránt, meg a sok pacal, mivel a rohamozok lendületből az oda menekített patás állatseregletet is felkoncolták. Ekkor az őrség a templom tornyába zárkózott. A törökök, látva elszánt küzdelmüket, szabad kivonulást ajánlottak fel, ha mindössze egy szál ingben, fegyver és lábbeli nélkül elhagyva a várat, Tomory táborába mennek, mit azok ebben a reményvesztett szituációban el is fogadtak. Ennek megtörténte után a sebesülteket, beleértve állítólag a rangtalan, legsúlyosabban sebesült sajátjaikat is, akik csak akadályozták volna őket a továbbiakban, s akik közül többen is halálért rimánkodtak, szóval mindenkit, aki orvosolhatatlan sérüléssel a vár piacán feküdt, a török mintegy kegyesen, felettébb pragmatikusan leszúrta és a Dunába dobálta.

16