Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél. Vagy a világ kicsiben
Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél. Vagy a világ kicsiben Alapy György várparancsnok még soha nem látta olyan szépnek, olyan szelídnek az alant húzódó pannon tájat, mint turbánok, handzsárok, kopják, fehérlő sátrak, vitorlák és lengedező félholdas zászlók örvénylő sokasága mögött azon a napon, amikor száznál is kevesebb megmaradt emberével együtt a romba döntött, lángoló erődítmény utolsó, legerősebb, legmagasabb tornyába vette be magát halálra szántan, mert hogy is lehetett volna másképp, mint hősiesen. Netán vakmerőn. Vagy csak felettébb ostobán? Mindegy. Az ellenség utolsó rohama előtt mintha egy pillanatra megállt volna az idő, picit vissza is billent, így Alapynak lehetősége nyílt még egyszer körülnéznie a magasból, mielőtt a számtalan keskeny ostromlétráról feléje nyúló kezek véresre horzsolt bokájánál fogva lerántanák a mélybe. Békés volt e táj, mint a legelésző kövér marha, és hallgatott, mintha maga is kíváncsi lenne, most aztán mi következik. Konok tekintete Alapynak érzése szerint utoljára pihent meg szemközt a végtelen alföldi róna- ságon, az odalenn aranybarnán kanyarodó, néha zöldes, néha kékes színekben játszó, széles, gyakran szinte muzsikáló folyón, hömpölygő vize mellett a miriád szúnyog ingoványával, balra az ugyancsak kékes hegygerinccel, amelynek egyik innenső magas pontjára épült ez az átkozott hadifészek, amelyért neki mindjárt halnia kell. Alapy György várkapitány még egyszer fölpislantott az égre, de kivételesen nem látott ott semmit, semmiféle égi jelet, amely netalán gyors tanáccsal, némi reménnyel, váratlan eligazítással szolgált volna. Alapy György ekkor nagyon egyedül érezte magát. Csak egy sötét madarat látott az égbolton, kissé távolabb, erős ellenfényben. Nem tudta megállapítani róla galamb-e, vagy varjú? Egyszerre öntötte el megint a halálos düh meg a végtelen bánat. A várat, amelyet az ellenség az ostrom első pillanatától kezdve olyan szorosan zárt körül, akkora túlerővel, hogy onnan rendesen még kirontani se lehetett, az 1200-as évek derekán építették Magyarország ciszterci rendű bélakúti apátságának védelmére, és erősítették meg később valamelyest az egész országnak a töröktől való védelemre, amikor a veszély feltűnni látszott a déli határon. Erősítették, és ha nem is eléggé, még így is a legnagyobb, legmagasabb zárt kaput jelentette 1526-ig a hódító oszmán sereg számára a nándor(regényrészlet) 5
