Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Füzi László: Búcsú Faludy Györgytől
Fűzi László Búcsú Faludy Györgytől Volt egy közös „játékunk" Faludy Györggyel: amikor elköszöntünk egymástól, azt mondtuk, találkozunk még. 1999-ben mondta ezt nekem először Gyuri bácsi, akkor a lakásán látogattuk meg. Amikor először hallottam tőle ezt, nem voltam biztos abban, hogy „jóslata" megvalósul, ám amikor újra találkoztunk, aztán ismét újra, már tudatosan mondtuk egymásnak ezt a rövidke mondatot. Mintha a közeledő halált akartuk volna eltávolítani a körünkből. Utoljára a Könyvhéten, júniusban búcsúztunk el így egymástól, itt Kecskeméten, akkor betegebb volt minden korábbinál, de azok után, amit megélt, biztos voltam az újabb találkozásban. Megrendítő volt, hogy ezek után már csak a hamvait őrző urna előtt állhattam meg egy percre. Mindaz, amit a halála óta eltelt napokban-hetekben leírtak róla, számomra azt bizonyítja, hogy mennyire nem értik Faludy Györgyöt. Versein a mívességet kérték számon, emlékezésem a hitelességet, miközben elfeledkeznek arról, hogy teljességgel személyessé formált versvilágot hozott létre, olyan versvilágot, amelyik a ma - sokszor már érzéketlen - olvasójának az érzelmeire is képes hatni, s hogy az emlékezésnek-emlékezéseknek is létezik a szó szerinti hitelességnél mélyebb hitelessége. Nem mondom, mert nem mondhatom, hogy Faludy György célja a huszadik század átélése vagy túlélése volt, de abban, hogy szuverén módon élte meg a huszadik századot, pedig a poklaival is találkozott, biztosan szerepe volt a személyessé formált kulturális stratégiának, ahogy annak is, hogy az örök ember nagy kérdéseit állandóan a fejében tartotta. A minden vonatkozásában huszadik századi szellemi pozícióját alighanem Fried István jellemezte a legpontosabban. Költészete, mondta, „látszólag nem veszi tudomásul a modernizmusok kihívásait, valójában a maga szubverzivitásával hajtja végre költői fordulatát", majd hozzátette: „Különösen hangsúlyossá válik az a fölismerés, hogy az elitárius és a populáris kultúra/költészet közötti határ eltörlésében Faludy verseinek, áttöltéseinek, újragondoló lírájának milyen számottevő a szerepe. Nem kevésbé az a folyamat figyelemre méltó, amely a ,korszerű' chanson irodalmi emencipálását végezte el Szép Ernő és mások nyomában járva. ... Faludy kezdetben a nagyvárosi szemlélő, kóborló aspektusából vizsgálódott, majd megadatott számára az emigráns kétségbe ejtő szabadsága, hogy rátaláljon a nyelvi (ős)hazára, és végül a hazatérés lehetőséget adjon arra, hogy megerősítse a hajdani fölismerést: az életút érzékeny utazás ,volt', amelynek során alkalom nyűt a steme-i ironizálásra, a pamfletre, a szonett-kísérletekre, egyszóval az állandó költői/költészetbeli útonlétre." Meggyőződésem, hogy óriási szerepet vállalt magára és töltött be immáron végleges hazatérése után is: a történetiség gondolatát vitte be a történelmi távlatokat egyre inkább elveszítő világunkba. Akkor, amikor kortársai, barátai kritikai kiadásokban és monográfiák lapjain léteznek, képes volt egyszeriben élővé, természetessé és sokszor akár hétköznapivá is formálni őket. „Ez a való kép. Sok ezer barátja / van és ő ír, versel, mulattat, oktat, / játszik s nem sír. Az ország vidítója. II De titkon jeges, tébolyult magányban / élt köztünk, puszta szikla. Én vagyok csak / az egyetlen, ki ezt még tudja róla" - írta nálunk megjelent versében Karinthy Frigyesről (aki130
