Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Orcsik Roland: A szóban halmozódó vég
resszivitásával, ám sohasem vált symposionistává. Úgy tűnik, ez a magatartás nemcsak költői énjére, hanem mindennapi életmódjára is jellemző volt, legalábbis ez derül ki abból, amit Tolnai mond róla a már idézett interjú-regényében: „éppen azt szerettem nála, hogy noha teljesen benne élt a városka hétköznapjaiban, abszolút érintetlen maradt általa." A Koncz-vers mássága Bányai szerint többek között abban áll, hogy: „Mondatai bonyolultak, sőt az olyan mondatoktól sem retten vissza, és sok helyütt épp tudatosan alkalmazza őket, amelyeknek a közvetlen jelentése homályban marad, nem világosodik meg" (A „megszakított gondolat" költészete). Ugyanakkor sok olyan verse van, ahol épp ellenkezőleg, világos, lineáris ívű mondatokat találunk, amiből kitűnik, hogy Koncz grammatikai lázadása nem fakult sematizmussá. Gondolati líra ez, ám ahogy Bányai Konczot idézve finoman észrevételezi, a „megszakított gondolat" (Automatikusan az őszről) költészete vonul soraiban. Ez a gondolat-koncolás lényegi Koncz-vonás. Vagyis nem a narrativitás és ennek tagadása közötti feszültség határozza meg ezt a lírát, hanem a gondolat folyamatos akadozása, átlényegülése, eltűnése, újra felbukkanása. Szemben pl. a posztmodem poétikákkal, itt nem a versírói szubjektum nyelvi konstrukcióira figyelünk fel. Koncz szavával a „vers leleplezése" a gondolat, a gondolkodás önreflexiójának hol sikeres, hol kudarcos eredményének függvényében íródik meg. A versek gondolkodói énje fragmentált, ugyanakkor a motívumok rendszeres ismétlődése által (táj, máglya, áldozat, vers, határ, halál stb.) kikerülik a mindenféle értelmet tagadó zűrzavart, így a jelentés, a gondolat egysége sugallt, semmi esetre sem megtalált és kinyilvánított: „nem hiszel a szavaknak / ezért kerülöd, - / előttük lesütöd szemedet - az értelmüket. És a rossz mester / cifra blöffje mögé / sem bújsz, aki letagadja a jelentését / a szónak" (Egérút). Talán pontosabb lenne az a megfogalmazás, hogy itt a jelentés egysége helyett sokkal inkább a fragmentált struktúra kohéziója érvényesül. A töredezett gondolatmenetre és a nem lineáris versbeszédre gyakran az (ön)felszólító mondatok is rávilágítanak. A József Attila-i felszólítás, a „Légy fegyelmezett!" Koncz esetében a verses gondolkodás (ön)fegyelmezéseként értelmezhető. Az Ellen-máglya c. Koncz-kötet egyik ritka magyarországi recenzense, a fehér holló Fűzi László azt írja erről, hogy: „Ezeket a verseket az újbóli nekilendülés, ebből következően pedig a motívumok folytonos újraértelmezése, a jelentésrétegeinek gazdagítása teszi egyetlen drámai monológ töredékeivé." (Kortárs 1988/10.). Szerinte ez a drámai monológ egyértelműen a világpusztulás diagnózisát adja. Ezzel függ össze az egyik leghíresebb „konczi" mondat: „Háború lesz." (A Tisza partjánál). Azért raktam idézőjelbe a mondat tulajdonosát, mert Kosztolányi ugyanezzel a mondattal fejezi be az 1909-es belgrádi útirajzát (Belgrádi képek). Vagyis a konczi mondat felfogható idézetként. A két mondat között két világháború zajlott le. Csak míg Kosztolányi esetében az I. világháború balkáni előérzete sejlik fel, addig Koncznál a kilencvenes évekbeli balkáni mészárlás, és ezen túl a háború általános élménye fogalmazódik meg. Ennek nyomán a háború hérakleitoszi dimenziókat ölt, az emberi világ, a megtört metafizikus tájkép örök állapota lesz, miszerint mindig egy háborúval, egy pusztulással állunk szemben. Akárcsak a symposionista költőknél, Koncz sem volt érintetlen a kortársi délszláv irodalmi mozgásoktól. Azonban míg Tolnainak és Domonkosnak elsősorban Milos Cmjanski, Miroslav Krleza, Radomir Konstantinovié, Antim Soljan, Ivan Slamnig, Tornáz Salamun stb. szolgált inspirativ forrásul, addig Koncznál egy idősebb generáció tagjai, elsősorban a neoszimbolista szerb Branko Miljkovié és a szimbolista, illetve avantgárd horvát Tin Újévié tekinthetők szellemi gerjesztőerőnek. Verseket is szentelt az említetteknek. Poétikailag talán leginkább Miljkovié hermetikus verselképzelése izgatta (azzal, hogy tovább is lépett a szerb költő nyelvbe, illetve a költői szóba mint fenoménbe vetett hitén). Miljkovié a francia mallarméi, illetve a Valéry-féle vonal továbbgondolója a szerb költészetben. A költészet érthetetlensége [Nerazumljivost poezije] c. esszéjében arról ír, hogy a modern vers már nem hisz a lineáris világleírásban, így a költészet a diszkontinuitás formái felé fordult. Koncz verseinek hermetizmusa, megszakítottsága hasonló elképzelésből eredhet. Ezek a művek néha valóban nehezen megközelíthetőek, nem adják olcsón és könnyen magukat. Ám a mostani válogatás azt bizonyítja, hogy ez tudatos ars poeticán alapul, hiszen a korai, kötetbe fel nem vett költeményekben megtalálhatóak mindazok a versdíszek, formai jegyek, narratív, lineáris megoldások, amelyeket Koncz később a versben versről gondolkodva elhagyott, illetve átértékelt, átstrukturált. Fontos kiemelni, hogy Koncz hermetizmusa mégsem egyenértékű a mallarméi Tart pour l'art- ral, ettől a kritika által is gyakran emlegetett etikus magatartása menti meg. Ez az erkölcsi vonás legnyíltabban talán Tolnai Ottó kedvenc Koncz-versében, a Fohászféle azért, hogy soha ne kelljen ölnöm címűben fejeződik ki. Vagyis a szimbolista elődhöz képest Koncz néhány művében tetten érhető egyfajta társadalmi elkötelezettség is, illetve Bosnyák István szavával: szóakciós jelleg. Ezért is vallotta magát Koncz homo morálisnak. Ugyanakkor ezt a társadalmi elkötelezettséget nem kell valamiféle politikai vagy pártprogramnak tekintenünk. Inkább olyan tényezőnek, amely a leírt 128
