Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák

gyiasul. A vágy mindig tökéletesebb, ingerlőbb, egészebb annál, amit kapunk helyette. Különösen áll ez a lélektani törvény a politikára, mely a leglégiesebb eszméket a legdurvább eszközökkel testesíti meg. Itt senki sem várhat egészen tökéletest. Hiszen az eszmék fullajtárjai is emberek, kiknek egyéni becsvágyuk és gyomruk van. Ellenben az új rendszer néhány jelenetre már most is azt a hitet érleli meg bennünk, hogy a főispáni és állam- titkári tülekedők egyenesen gyomortágulásban szenvednek. Egy szebb világot vártunk, s sok tekintetben a régit kaptuk vissza, más, talán javított kiadásban, más, de nagyon hasonló tényezőkkel, és immár minden reményünk abban a pár kiváló kormányerőben van, mely rátermettségével biztosítékot nyújt, hogy talán mégsem az történik, amit az éhesek és kicsinyek akarnak. A békéről álmodoztunk, de erről egyetlen szó sem hallik. Egységesen és hatalmasan foglaltuk össze, egy érzésben és egy gondolatban a választójogról vallott hitünket, de ismét azt rebesgetik, hogy az új kormány kompromisszumra készül, és bőségszarujában csonka választójogot hoz. Csütörtökön majd farkasszemet néz haladó kormánypárt és a maradi munkapárti ellenzék, mely jó előre nehézséget óhajt támasztani a kormánynak és az indemnitást nem akarja megszavazni hat hónapra, csak négyre, illetve háromra. Az új kormányelnök az előzetes tanácskozáson, türelmét vesztve, azt jegyezte meg, hogy ő akár kéthetenként is kérheti az indemnitást. Ideges a miniszterelnök. Idegessége pedig ragadós, s be kell vallanunk, hogy mi is kissé idegesek vagyunk.

A változás öröme után egyre jobban elhatalmasodik rajtunk a korhely hétfő hangulata. Ausztriában ismét megbukott a kormány. Annak idején törhetetlenül küzdöttünk az osztrák alkotmányos élet helyreállításáért, és diadallal köszöntöttük a Reichsrat megnyitását, mely rövid és nem egészen dicső munkásság után beigazolta, hogy a mai formájában képtelen működni. Alig múlt el a magyar válság, ölünkbe pottyan az új osztrák válság. A mérleg két serpenyője soha se állhat egy szinten. Együttműködésről pedig szó se lehet. Hiszen az osztrák parlament mostani ülésszakán a földosztó csehek jutottak szóhoz, kik, bár fegyvertársaink, országunk épsége ellen olyan merényletet terveznek, melyre talán az ellenség se gondolt. Igazán kérdéses, hogy akarjuk-e ilyenek után az úgynevezett osztrák „alkotmányos" életet. Más tereken sem látunk biztató jelenségeket. Csömör követte nemcsak a háborút, hanem a forradalmat is. Az orosz különbéke reménye egyre jobban elhalványodik. Londonban tajtékzó és lihegő politikusok beszélnek az operában, azt követelik, hogy torolják meg a német légitámadást. Amerika izzó lendülettel és pihenten fegyverkezik. Külpolitikusok latolgatják, vajon ellenük jön-e a spanyol hadsereg, vagy sem és mi, kik annyi csapást láttunk és álltunk már, fáradtan hallgatjuk a fejtegetésüket. Stockholmról csak a gyermeteglelkűek álmodoznak. Tudván tudjuk, hogy a háború nem a harctereken dől el, hogy minden elhulló vércsepp felesleges pazarlás, és minden kialvó élet égbekiáltó bűn, de azt kell tapasztalnunk, hogy a diplomácia is mindenütt egyformán tehetetlen, hogy egyik ember a másikra mutat, és közben a háború vidáman folyik tovább, az emberiség pedig nem ura sorsának, és gurul-gördül fel nem tartóztatható végzete felé.

Ilyen nehéz, végtelen nehéz körülmények között vállalta el a felelősséget az új kormány. Akkor, mikor nemcsak a régi bűnös rendszer bukott meg, de kicsit az egész régi és embertelen világrend is, mikor az emberiség nem új nevekre, hanem megváltókra vágyakozik, új törvénytáblákra, új tízparancsolatra, nem azokra a politikusokra, kik a meglevőt kevesebb romlottsággal folytatják, nem azokra, kik a rosszat jobban, ügyesebben és korszerűbben csinálják, de azokra, akik a jót hozzák, a békét, akár rosszul és ügyetlenül is, akik hatalmas, eddig nem látott változásokat idéznek elő ebben a tűrhetetlen életben. Ha hüvelyezzük érzésünket, mely ma minden embert egyformán eltölt, ezt kapjuk eredményként. Korhely hétfője van nemcsak a magyar politikának, de az egész világnak. Mindenesetre várakozzunk még. Lehet, hogy csak a hét kezdete szerencsétlen.

99