Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinston rugói

napszemüveg, akár a kalauzé volt a vonaton. A kenyérből hatalmas falatokat harapott, arca úgy dudorodott oldalt, mintha pofazacskója tágításán fáradozna.

Valentin nem habozott tovább, föltépte az ajtót, és eltűnt a feltűnően tiszta és ápolt illemhely homályában.

Legalább fél kilóval könnyebben tért vissza a kézmosóhoz. A fehér kagyló szélén egyetlen szemüvegszár hevert, mint egy elhullott gyíknak vagy madárnak a lába. Valentin visszaidézte a kint ülő férfit. Nem emlékezett pontosan a szemüvegére.

Megtörölte a kezét, kilépett az utcára, és a falatozó férfi felé indult. Szemüvegének egyetlen szára sem hiányzott.

De miért is akartam én ezt tudni, gondolkodott Valentin. Mintha valamit össze kéne raknom. A világ legelemibb kíváncsisága az én kíváncsiságom, gondolta, s most úgy nézett vissza a félszemű férfire, mint egy rossz megoldásra, egy hamis gyökre, amely rövid időre tévútra terelte figyelmét.

Benyitott a másolószalonba. Az ajtóban megtorpant. Zsebéből elővette a floppyt, s oldalra nézve a pulthoz lépett.

A fénymásolók között az a férfi állt, aki az első este fölzaklatta a bárban, fényképeket, bankókat nézett és szagolt, s Valentint egyenesen kinézte a teremből.

Valentin a szeme sarkából figyelte a sötét hajú, marcona ábrázatú férfit. Milyen másolaton dolgozik ilyen elmélyülten?- Grütze! Mit parancsol? - szólt rá halkan egy vékony arcú kislány a pult másik oldalán.

Valentin fél pillanatra azt sem tudta, hol van. Kezében a floppyt nézte, akár egy üres üveget.- Ezekről az anyagokról kérek nyomatot.- Hány példányban?- Egy - mondta Valentin, s újra a férfit figyelte. - Nem, bocsánat, kettőt, hogy nekem is maradjon. Vagy inkább hármat. Hátha még kell valakinek.- Akkor három a vége? - nevetett az eladó. A floppyt óvatosan kihúzta Valentin ujjai közül, s hátul a gépbe nyomta.- Addig foglaljon helyet - mondta az eladó. A teremben egyetlen szék sem volt.

Valentin úgy tett, mint aki nézelődik, s lassacskán a férfi háta mögé lopózott.

Fenyegetően izmos tarkójára fehér inggallér simult, a haja láthatóan frissen nyírva. Valentin nem mert közelebb menni. A polcról leemelt egy távcsövet, amit a férfi keze ügyében lévő dossziéra irányított. Fotók, megint fotók, motyogta magában Valentin. Méghozzá sorozatok, mindenkiről három kép. Szemből és a két profil. Lehet, hogy nyomozó? De hát egy nyomozó nem szalonba jár arcképeket másolni! Valentin arra gondolt, talán igazolványokat hamisít. Ahhoz viszont nem kell profilkép. Ez az ember meg- és kimagyarázhatatlan, gondolta, soha nem fogom megtudni a történetét.- Készen vannak a példányok - szólt az eladó a termen keresztül. A fénymásoló férfi fölkapta a fejét, Valentinre nézett. Ugyanúgy, ahogy a bárban. Valentin koponyáját átdöfte ez a tekintet, s hallotta, ahogy mögötte a polcon fényképezőgépeket és szemüveglencséket tör ripityára.

56