Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Vekerdi László: Isten szalmaszálán (Buda Ferenc legszebb versei)

nyék évszázados szomjúsága igazságra, otthonosságra, igazi játékra hevesebb, elszántabb benne, hogysem a költészet virtuális örömeivel beérné. Értem őt, Nagy László is azért zordult el, hogy szórakoztató igriccé avatni ne lehessen. De ha jól megnézzük, mennyi találékonysággal vitte véghez ezt az elzordulást, megértjük, mi a nagy költészet titka, s mért kell nyitottnak, fogékonynak lenni a teljes világ iránt."

Milyen pontos jellemzése a későbbi kötetekből - Csöndország (1991), Hatalmam: nyugalom (1992), Árvaföld (2000), Árapály (2005) - átvett verseknek! Honnét, hogyan tudta Kiss Ferenc mi fog történni? Talán mert ismerte jól a magyar poézis útját a Halotti beszédtől az Egy mondatig és a Versben bujdosóig? És mert tudta, hogy Magyarországon működnie kell a „Vízügyi hivatal" szindrómának? Ki tudja? Mit sző a pók?

„ Újbor pezseg, újhold világol, s sző, sző a pók - hálót vagy szemfedőt?

Ügyész uram, egy félszót vessen immár: mi haszna lön a penna-pecegésből, s: megérte-é vesződni közbajokkal?

Méltó visszhang csak esztendők után.

Petur, Bánk, Gertrud - drámahősök.

Ám Tiborénak az új évezred határán örökösei itt sereglenek...

S utána közvetlenül, logikusan következik a Vonatok. „Hol járhatunk? Vajon hol járhatunk? / Szemünk ki a sötétbe mered. / Ellankadunk. Dűlöngve bóbisko- / lünk. Utunk örök. Váltókon, / végtelen vágányokon kattog a / kerék, hidakon átdörög. Meddig? / Hová? Melyik állomásra szól a jegy / Van-e jegyünk? Lehet-e igazunk? Talán nem is mi utazunk? Hisz / mesz- szire, jaj, messzire mindig / csak mást visz a vonat, s míg / végképp nyoma vész túl a kanya- / ron, árvultan intünk utána / a kiürült peronon."

Az Isten szalmaszálánban egyetlen „Gyalogút"-ba zárul a régi költő s egyetlen vonatmetaforába mai utódjának útja, ami mindkét esetben egyben az Ország sorsa. Költő és Ország sorsának egybeszövődése végigkövethető az Isten szalmaszálánban. Hol egyazon versben, mint a Mély sárban, a Kutya a társamban, a Rohamban, az Ázsia felettben, a '83- ban, az 1956 számmal nyomatékosított Töredékekben; hol egymást követő versekben, mint a Rigmusok a századra, századvégre és az Üzenet-törlés. De az uralkodó hang mindig a Farkasoké:

Mióta világ a világ, főbe a fejsze belevág.

Ember embernek farkasa, öröktől ádáz ordasa.

Ordasok bár a farkasok, hozzánk képest irgalmasok, egymáshoz jók, hűségesek, okosak, illedelmesek, nem ölnek, csak ha éhesek, Persze, megesik, szent igaz: köztük is gonoszra akadsz, hisz néha - gondolj csak bele! - farkas farkasnak embere.

45