Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Vekerdi László: Isten szalmaszálán (Buda Ferenc legszebb versei)
Vekerdi László Isten szalmaszálán Buda Ferenc legszebb versei Nem tudom, milyen nehéz lehetett 171 szép térközösen szedett oldalon összeállítani Buda Ferenc legszebb verseit. Recenzeálni mindenesetre nagyon nehéz. Még így is, hogy pontos és tartalmas bio-bibliográfiai utószó segíti a tájékozódást, és Szekér Endre 1996- ban megjelent Buda Ferenc-monográfiájában az addig kiadott Buda-kötetekről részletes, kompetens, versekre lebontott kommentár található. így például az Isten szalmaszálán nyitó verséről, a Ne rejtőzz el-rő 1 bő egyoldalas elemzés olvasható, a végén filológiai adattal: „Ezt a versét 1955-1956-ban írta, azon korai költeményei közé tartozik, melyeket szívesen vállalt később is. Míg a Ne rejtőzz el című verse mellett (a Füvek példája című kötetben [1963]) lévő Szürkeszemű kezdetű versét kihagyta az összegyűjtött versek kötetéből. A Szürkeszemű verssoraiban a szelíd, bánatos hang fonódik össze a szerelemmel és az elválással..." (Szekér Endre: Buda Ferenc. Forrás Kiadó 1996, 19-20. oldal) Kihagyta az Isten szalmaszálán-bó\ is. Az „Összegyűjtött versek és műfordítások közeli és távoli rokonoktól" 1992-ben jelent meg a Magvetőnél, Hatalmam: Nyugalom címmel. „Azok a versek - olvasható a fülszövegben, - amelyeket Buda Ferenc 1956-ban és a rákövetkező években írt, először jelennek meg a legszélesebb olvasóközönség előtt s a maguk helyén: ezekkel kezdődik a gyűjteményes kötet, ahogy a költői pálya is ezekkel kezdődött. Ez a ciklusnyi vers Ágh István szép meghatározásával: »Buda Ferenc eddigi költészetének abroncsa, átvasalja a három kötetet«." A három kötet a Füvek példája (Szépirodalmi Könyvkiadó 1963), az Ébresszen aranysíp (Uo. 1970) és a Holt számból búzaszál (Magvető, 1982). A három kötetről írt recenziójában Ágh István felidézi első találkozásukat: „Valamikor, mintha az idők kezdetén, egy kiűzött-szökött ifjú emberpár várt a pesti bölcsészmenza előtt, mintha esőben ázva álltak volna ott, s bemutattattam nekik: Buda Ferenc és felesége, Márta. Otthagyták Debrecent, azt a várost, ahol ők is egyetemisták voltak, mint én a menza főzelékszagában. Ferenc mögött már az ötvenhat utáni Állampuszta, egyéves sárban-rohadó-borsóföldi rabság, segédmunka, szegénység. Álltak, akár a kivándorlók a New York-i kikötőben, állástalan, lakástalan, lesz ami lesz daccal. A képhez még hozzátartozik az Erzsébet híd rozsdás hídfőkapuja, akár egy kettős daruroncs. Megíródott már az a vers, amelytől később, mikor már két zsendülő költő találkozott, fölemelt kézzel nagyot csettintettem: Nem voltam én hős csak hülye más bolondok hegedűje melyről ha egy húr lepattan mégis marad egydarabban 36
