Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Fekete J. József: Egyetlen felesleges szó se (Buda Ferenc verseit olvasva)

leütéssel válaszol az Össztánc, a 8+6-os, jól skandálható, refrénnel - amelynek csupán 1. és 3. sora ismétlődik, a 2. és 4. sor mindig új -, lendületes haláltáncdal, továbbéneklése a Rigmusok a századra, századvégre versnek, remek darab, s ennek is van folytatása, a humort és a kihegyezett iróniát az előzőkhöz hasonlóan nem nélkülöző Tiborc tűnődikben.

1977 októberében elhunyt Kormos István, negyed évvel rá Nagy László. Buda Ferenc az előzőtől verses levélben, utóbbitól verses nekrológban búcsúzott. Nagy Lászlóhoz 1995-ben is intézett egy kézbesíthetetlen episztolát, de egyéb verseibe is vissza-visszajár a halott költőtárs. A költőtársak halála egyszerre beszédessé tette a költőt, hosszú, tagolt versmondatok áradásából épül verse, mintha hirtelen kevésnek bizonyulna a szó és a kép, sok lenne a még elmondandó, és szemmel láthatóan kevés hozzá az idő. Ezt a kiömlő szópatakot az újra feszes, szűkszavú, látványos képi világú költemények sora követi, s ezek a versek egy kifordított időről szólnak, amelyben a hóval beköszöntő húsvéton elmarad a föltámadás, az Elégia című verse például egy pusztuló világról beszámoló helyzetjelentés; a mindenségre vágyó költő belenyugvással szemléli idejének és életének múlását, ami észrevétlenül börtönként falazza körül a maga teremtette szabadságát.

Ebben az időben került sor Buda Ferenc ázsiai utazására, ott szerzett tapasztalata tovább mélyíti kételyeit, személyes múlandóságának bizonyossága fölé telepszik az ősök eltűnésének nyilvánvalósága. A tapasztalat nyomán 1983-ra teljesen megkeseredik, az életre már csak mint „krónikus jelen"-re képes nézni. A '83 című költeménye is számvetés, amelyben az Elégia és az Ázsia felett versekben felvetett kérdések és megfogalmazódó tapasztalatok még komorabb hangütésben jelennek meg: „Múltam csak sejthetem, / jövőmróí mit sem tudok, / földbe enyészik a jelen,", majd az egyéni megszólítottság rávetül a társadalom egészére: „Száz éve itt minden ideiglenes", amit újra az egyénre visszamutató képpel nyomatékosít: „Nem a kezemben: / hátamban a kés.", s miután „elhallgatott és elhallgattatott szavak"-ról, a leiken ejtett sebekről és csonkolásokról számot ad, léthelyzetét „Csöndország"-ként nevezi meg, amelyben mázsányi teher nehezedik rá. Újabb költőtárs, Szécsi Margit elvesztése korbácsolja indulatát a jelen költőien költőieden leírására: „Csillag-magasság helyett a talajbaktériumok / szintjén tenyésző művek sora példázza: miféle jellemvonások számára / otthonos a konszolidáció néven közismert társadalmi-lélekbeli állapot, / a szellemi és erkölcsi értékek iránti tartós kereslethiány".

A versek sorába belopóznak az időskorral foglalkozó költemények, amelyekben tényleíró, tudomásul vevő hangon szólal meg a költő, bár egyre súlyosabb szociális tartalmakkal és morális elégedetlenséggel telítődnek a versei, mégis inkább bölcs tanácsokkal felvértezve igyekszik elfogadhatóvá tenni életének ezt a szakaszát (

Üzenettörlés), s mi sem természetesebb, hogy itt újra megszólaltatja az Urat, de ugyanazon a távolságtartó hangon, miként korábban is, megalázkodás, vagy a nyájhoz való megtérés helyett korrekt viszonyt kínálva fel, és várva el (Fohász a virradatban). Ennek a pályaszakasznak is van két, az életutat összegző, a korábbiakhoz képest meglepően rövid verse, a Hőből, fényből és az Isten szalmaszálán, amelyekben a korábbiaknál még mélyebben le- és megtisztulva, a lélek megbékélésével és a költött szó csiszolt simulékonyságával szólal meg a költő. Bölcs választás nyomán ez utóbbi lett címadója a Buda Ferenc legszebb verseit összefogó, a Forrás Kiadónál 2006-ban megjelent, az összeseket kiváló, a szerző válogatásában előlegező kötetnek. Válogatott versek kötetét csak így, a szerző munkája nyomán tudok elképzelni, de egyébként nem kedvelem őket: az összes vers az, ami nyomán vizsgálható egy életmű. A hetvenesztendős Buda Ferenc „összesei" is csupán az eddigi legjobbat reprezentálják, és bízom benne, még sokáig kell vámunk a tényleges összes verseire.

27