Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem
- Engem a fórodalom végett.- Miért, hát mit csináltál?- Én? Kimentem a falu vígire, felmásztam a telefonpóznára, oszt elvagdostam a drótokat.- Miért vagdostad el?- Hát azír, hogy a komonisták ne tudjanak telefonálni - vetette rám ártatlan tekintetét.- Megvertek?- Itt nem - billenti fejét az ajtó felé.-Hát?- Otthun a faluban. A karhatalmisták. Fél arca duzzadt, felhúzza hátul az ingét: a hátán keresztben kék színre váltó, vaskos hurkák.- Mikor kaptak el?- Tennap ilyentájt. Elbújtam keresztapáméknál, de valaki feladott. Hát persze: valaki mindig felad valakit. Minket is feladott valaki. Másokat is. Meg az országot. Van, aki ebből él: az örökös feladásból. A mások feladásából. S aztán elképzelem, ahogy a pribékek a titkos, arctalan áruló útmutatásai révén nyomára akadnak ennek a gyereknek, büszkén s diadalmasan lecsapnak rá, pofozni kezdik, meggumibotozzák - minden különösebb cél nélkül, csak úgy a maguk szórakoztatására, bár némelyikük szilárd és megalapozott világnézeti meggyőződésből majd sikerélménnyel gazdagodva magukkal hurcolják s elvonulnak. Mind a hatan. Vagy nyolcán. Vagy tízen. Kész csoda, hogy ennyien elbírtak ezzel az egyszál gyerekkel. Miféle világ ez? (folytatjuk) 18
