Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem

vagy négy hangot tudok megkülönböztetni, az egyik közülük biztos, hogy a Vass Lacié! Na, ha ugyanekkora cellába zárták őket, jó szorosan lehetnek. Fülelek tovább, biztos akarok lenni a dolgomban. O az! Kivárom, amíg egy kicsit gyérül s csendesedik odaát a beszélgetés, majd egész közel hajolok a kémlelőnyíláshoz:- Vass Laci!

Odaát elhallgatnak, szinte látom, ahogy hegyezik a fülüket. Megismétlem:- Vass Laci!- Ki vagy? - hallom válaszul a kérdést.

Mondom neki, ki vagyok. Megörvend a találkozásnak - már amennyire öröm ilyen helyen találkozni -, néhány mondat után pedig az is tisztázódik, hogy voltaképp egy-ügyűek vagyunk: őt ugyanis az én verseim miatt kapták el, én viszont az ő lebukása folytán kerültem vele egy fedél alá. Váratlan egymásra találásunknak az a haszna is meglett, hogy összehangolhattuk további vallomásainkat - kiküszöbölvén ezáltal az ellenünk felhasználható ellentmondásokat -, továbbá a valóban megesett tények néminemű kozmetikázásával - egyes tények bölcs elhallgatásával, másoknak pedig hangsúlyozásával vagy kitalálásával - lehetőleg kettőnkre korlátozzuk az ügyet: mások ne kerüljenek bajba miattunk.

Lépések koppantak a folyosón, félbe kellett szakítanunk a tanácskozást. Megkönnyebbülést éreztem, hogy az összefüggések szálai kitapinthatóvá váltak: a bizonytalanság a rossz bizonyosságnál is jobban kikészítheti az embert. Most már tudom mihez tartani magam, van fogódzóm - még ha csak egy szalmaszál is. Ügyem kimenetelével kapcsolatban viszont továbbra is rágott a kétség. Meddig tartanak itt? El fognak-e ítélni? Ha igen, mennyit kaphatok? Egy évet? Fél évet? Esetleg több évet? Lehet, hogy felmentenek? Vagy esetleg felfüggesztik a büntetésemet - ebben is kiegyeznék, legfeljebb egyelőre nem mutogatnám másoknak azokat a verseket. Csak azoknak, akikben minden tekintetben megbízhatok. Mert írni azt kell. Et navigare, et scribere necesse est, Domine. No: itt aztán jól kizökkenek a latinból, pedig igazából még bele sem jöttem. De mi lesz, ha el sem ítélnek, csak úgy benn tartanak? Az internálás félévenként indoklás nélkül is meghosszabbítható, ott ráadásul jól meg is agyalgatják az ügyfeleket. Kistarcsának rosszabb a híre, mint Vácnak vagy a Gyűjtőnek. Mindegy, lesz ami lesz. Ki kell bírnom.

Odakinn lassacskán besötétedett, s a sötétség beálltával egyre feketébb lett a hangulatom is. Nyomasztott a bezártság, a folyton egyforma, szemrontó világítás, a zárka rám telepedő sivársága, de legnehezebb azt volt elviselnem, hogy elválasztottak azoktól, akiket szeretek: a szüleimtől, a barátaimtól, a kedvesemtől. O hiányzott a legelviselhetetlenebbül. Az a tegnap délután, amikor riadtan s tanácstalanul, de legalább egymás kezét fogva, egymásba kapaszkodva bolyongtunk Debrecen széljárta utcáin, mintha egy másik korszakban, egy másik világ távoli színterein játszódott volna le. Vagy inkább ez lenne egy másik világ? A másvilág? Komor tűnődéseimből egy susogó hang zökkentett ki. A hang az ablak felől, az utcáról hallatszott. Ki lehet az? Csak nem?... Feszülten figyelni kezdtem, majd a prices sarkára állva próbáltam közelebb ágaskodni-nyújtózkod- ni az ablakhoz. Akárcsak a veremben felejtett tavalyi ókrumpli csírája - villant

14