Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11. szám - A HETVENÉVES BUDA FERENC KÖSZÖNTÉSE - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem

végéhez irányítottak, a folyosó balra tartó szakasza mennyezetig érő erős vasráccsal volt elrekesztve, a vasrácson ajtó, az ajtó mellett őr. Közlöm vele, hogy nekem itt megbeszélés szerint ma jelentkeznem kell. Szó nélkül benyit a rácson túli iroda ajtaján, s onnét kisvártatva előjön egy magas, civilruhás, csontos arcú, 25-30 év körüli fiatalember.- Maga Buda Ferenc?- Igen, én.- Jöjjön csak be! - biztat élénken, szinte barátságosan, de látván, hogy apám tétova lépéssel indulna utánam, tartóztatólag emeli fel hosszú karját: - Az öreg kinn marad!

A felszólítás az őrnek szólt, aki közömbös arccal kattantotta be a rácsfal ajtaját mögöttem. Ösztönösen előre akartam engedni vendéglátómat, ám ő rutinos mozdulattal betessékelt maga előtt, majd az íróasztal mögötti széken elhelyezkedve engem is hellyel kínált. Ekkor vettem észre, hogy még egy férfi tartózkodik a helyiségben: alacsony, zömök, vaskos nyakú, gyűrött fülű, harmincas ember. Köszönésemre komoran bólintott, majd a falnak támaszkodva, szótlanul merengve, szemlélte sötét szemöldöke alól az ablakon túli világot. Mindössze egy üres szék volt kirakva szemközt az íróasztallal, leültem hát arra az egyetlen székre. A szokásos adatok egyeztetése után kihallgatom az íróasztal fiókjából előhúzott néhány papírlapot s a kezembe nyomta:- Nézze meg jól ezeket a verseket.

Megnéztem. A három írólapon az én három versem volt: Rend, Tizenöt-húszéves halottak, Pesten esik a hó. Mindegyik alatt ott áll: Égető - ezt választottam álnév vagy inkább jelige gyanánt. A kézírás idegen ugyan, ám a szerző személyéhez nem fér kétség. Felemeltem a tekintetemet.- Jól megnézte? El is olvasta?- Igen.- Meg tudja mondani, ki írta ezeket a verseket?- Én írtam - feleltem a szeme közé nézve.

Egy pillanatra felszaladt a szemöldöke: valószínűleg nem számított ilyen gyors beismerésre. Elgondolkodva jegyzett valamit az előtte lévő papírra, majd ismét felém fordult:- Mikor írta őket?- Nem emlékszem pontosan, valamikor novemberben. Ezt az egyet viszont december elején - mutattam fel a Pesten esik a hó címűt.- Tehát november negyediké után mindegyiket?- Igen.

Valamit ismét jegyezgetett azon a papíron, aztán így folytatta:- Mi volt a célja ezekkel a versekkel?- Semmi különös - vontam meg a vállam.- Hát akkor?- Csak leírtam, amit akkor éreztem meg ami az egészről eszembe jutott.- Csak úgy leírta! - vetette közbe gúnyosan.- Versben írtam le.- Versben! Akárcsak Petőfi, mi?

9