Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Jász Attila: A Töredék teljessége
nám a képei alapján. Mint barátot, ilyennek ismerem. Kifordul a képből, szerényen. Keze, napfénytől óvón a szeme előtt. Ujjai között cigaretta, amitől valahogy nagyon is emberi lesz a gesztus. (Szárnyai, hisz ne feledjük, angyalról van szó, nem látszanak. Szerencsére, különben sokan megijednének. Pedig nem kellene, a legszolidabb angyal, akit ismerek.) Néz, figyel valamit, igen intenzíven. Egy téren állhat, ami lehetne Kecskeméten is, de inkább valami toszkániai kisvárosra gyanakszom. Néz, figyel. És látszik, hogy lát is valamit. [Szöveg] Remek, alapos, pontos. És nagy szerencsénkre, és Péterére, érthető, világos, tiszta is. Amik szintén fontos erények. Nem tehet mást tehát, körülírja Molnár Péter műveit, megrajzolja a lehetséges kulturális háttereket. Felveti a képek által megfogalmazódó problémákat. „így ezekben a művekben, a hiány metafizikus tartalmain keresztül, és a tradicionális művészeti eszközök alkalmazása által, az idő módszerének építő-romboló dialektikája jut kifejezésre. Ugyanakkor Molnár Péter képei a töredéket az időtálló művészi alkotás metaforájává avatják. Repedések, mélyedések, formák és formátlanságok. Az idő fokozatos munkájának tanúi." [Képek] Egy korai Hamvas-esszét lapozgatva találtam rá a repedések, rések metaforikusságának feloldására. Az esszéista az antik és modern tájképet veti össze. Megfigyelte, hogy egy bizonyos idő (korszak) után az ábrázolt táj és a festmény között semmi hasonlóság nincsen. Azaz: „a hasonlóság nem volt nagyobb, mint az antik tájképnél, amikor a tengert a hullámvonal s a hal jelentette. Jelek ezek is mind [mármint a modern tájképek - J. A.], és nem is nagyon érthetetlenek." Igen, ezen a résen, hasadékon már tényleg ki lehet bújni a klasszikus-romantikus művészet illúziójából, és vissza lehet találni valami ősibb jelrendszerhez. 0elen esetben: házalakhoz, holdformához, pontokhoz és betűkhöz.) Azaz, modern módon a lelki-gondolati aspektusokra koncentrálva lehet egy konkrét tájat visszaadni. Ahogy Molnár Péter is teszi. És ez az absztrakt táj éppoly szakrális táj, ahogy egy düreri fűcsomó is az. Töredékességében éppúgy hordozza a teljességet. És tegyük hozzá, a tökéletességet is... És hogy mitől szakrális egy kép? Erre megint csak Hamvas Bélának van egy jó válasza. „Ha a képen nincs igazság, akkor profán, és be lehet vele fűteni. Csak akkor szakrális, vagyis csak akkor magas, ha az igazat ábrázolja." Én ma, óvatosságból, igazság helyett a valóság szót használnám. Hisz Péter képi világa éppoly valóságos számomra, mint az öreg kecskeméti templomtorony zöldesszürkés patinája. (Amiben Péterrel együtt az idő folytonos, fokozatos és kitartó munkáját csodálhattuk meg egy közös sétánk során.) [Adatok] A könyv végén a szerzőre vonatkozó legfontosabb és legpontosabb adatok találhatóak. Melyek a képek és az idők találkozásai által kiépített labirintusban segítenek tájékozódni. 123
