Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói

A lejtős utcán apró fiú jött felé, haja vörös volt, arcán apró szeplők kergették egymást, rollert hajtott nehezen az emelkedőn, a hátán hatalmas táska. Mikor meglátta Valentint, lepattant a rollerről, falhoz támasztotta, hátáról lekanyarítot- ta a táskát, füzetlapot és tollat vett elő.- Adna egy autogramot? - kérdezte a fiú, Valentin felé nyomta a papírt.

Valentin hóna alá csapta a szatyrot, s valahogy olyan ügyetlenül vette át a

papírlapot, hogy bal kézzel kezdett írni. De nem vette át a jobba. Visszaadta a gyereknek, aki hosszan olvasta a nevet, aztán fölnevetett.

Mit gondolnak, ki vagyok én? Valentin végzetes zavarba jött, hogy hasonlóságával megtéveszti az embereket, holott soha életében magához hasonlóval nem találkozott. Vagy csak azt hiszi.

Az utca másik oldaláról idős asszony figyelte őket, elgondolkodott.

Valentin nem bírta megállni, mielőtt a főútra ért, megállított egy középkorú férfit, aki öltönyt, barna cipőt és sárga nyakkendőt viselt, haja fényes és fekete volt az olajtól, az arca tiszta, frissen borotvált, a szeméből nyugalom sugárzott.- Elnézést, uram, hogy megállítom, remélem beszél angolul.- Igen, mivel angol vagyok.- O, bocsánat!- Nem hiszem, hogy ezzel megsértett volna.- Akkor jó. Szóval. Mondja meg, kérem, kire hasonlítok?

A férfi egy lépést tett hátra, tetőtől talpig fölmérte Valentint, megnézte a profilját mindkét oldalán, aztán széttárta a karját.- Nem tudom. Nem jut eszembe magáról senki - mondta a férfi, és indulni akart.- Egy kisfiú az előbb autogramot kért tőlem - válaszolt Valentin.- Tőle kellett volna megkérdezni - mondta a férfi.- Ebben van valami igazság - válaszolt Valentin, intett, köszöni.- Maga nem angol, ugye? - kérdezte a férfi.- Nem - mondta Valentin -, magyar vagyok.- U! - húzta el a száját az angol, s úgy intett, mint aki jobbulást kíván.

A tóban fehéren csillogott a víz, a reggeli köd elszállt, s a távolban hegyek bámulatos mennyisége rajzolódott elő. Valentin leült egy padra, a fák ritka, tavaszi árnyat vetettek rá. A szatyorból előhúzta a két könyvet, belelapozott. Tudta kívülről minden mondatát.

Hová tegye a könyveket, ahol a tárgyaknak nyomon követhető történetük lesz? Vagy egyáltalán hírük lesz, amiről Kiwi is tudomást szerez.

Valentin szétnézett a parton. A szabadban elhelyezni nincs sok értelme. Rátojnak a hattyúk, bedobják a szemétbe, beletapossák a fűbe. Ezek itt kint ismeretlen és értelmetlen mondatok.

Akkor viszont belül. De hol belül? Hagyja étterem asztalán? És hirtelen eszébe jutott a megoldás. Tollat húzott elő, és mindkét könyv első oldalára karcolta: „Aki megtalálja ezt a könyvet, kérem, vigye el az általa legjobbnak vélt kiadóhoz!"

A város közepén hatalmas áruházat talált, nadrágok, ingek, pólók és pulóverek minden mennyiségben. Szétnézett, hol állnak a biztonsági kamerák. A bolt túlsó felének közepe talán kiesik a látószögből.

106