Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Vekerdi László: Staar Gyula: Fizikusok az aranykorból

János unokája, Csonka Pál, vagy eleinte inkább tán még Palika feljárogatott „Kunfalvi Rezső bácsihoz beszélgetni. Estefelé jelentem meg nála - mondja -, amikor vacsorázott. Szépen leültem az asztalhoz, ő evett, én meg kérdezgettem... Valószínűleg ő javasolta ezt az időpontot, mert akkor már ráért. Vacsora közben mondtam neki a dolgaimat. Jó humorral, kedvesen válaszolgatott. Volt, amire azt felelte, ezt bizony nem tudja. Ezért még jobban tiszteltem. Ha valamiről többet akartam tudni, időnként még egyetemistaként is elmentem hozzá. Emlékszem rá, kezembe adott egy gépírásos anyagot, szép szemléltető ábrákkal a relativitáselméletről.

— Muki bácsi, vagyis Vermes Miklós írása lehetett az, amit később 1958-ban a Gondolat kiadott. Ők nagyon jóban voltak.

— Nem tudom, lehet, hogy igazad van, a kézirat mindenesetre nagyon jó volt. Először ugyancsak felháborodtam azon, hogy az idő a mozgó test sebességétől függően változhat. Kigondoltam egy magyarázatot, amivel a Michelson-kísérletet anélkül is meg lehet érteni. Azt, hogy a fénysebességet a fényforráshoz képest kell mérni. Rezső bácsi aranyos türelemmel végighallgatott, majd felvilágosított, hogy nem vagyok eredeti ebben a tekintetben. A vacsorája mellett ilyesmikkel szórakoztattam." Remek kép, méltó egy holland kismester ecsetjére a XVII. századból. Az interjú nem mondja ki, de sejteti, hogy Rezső bácsi magyarázatainak és egy kritikus pillanatban tanácsának része lehetett benne, hogy az eredetileg építészmérnöknek készülő Csonka Pál átnyergelt fizikusnak. O általa mutatja azután be S. Gy. Marx Györgyöt:

— Hogyan érezted magad fizikushallgatóként?

— Válogatott, jó társaságba kerültem. Képzésünk színvonalas volt, tanáraink kiemelkedőek. Leghatásosabb előadónk, Marx György művésze a katedrának. Könnyed eleganciával adott elő, értett a feszültségteremtéshez... Bevont minket az előadásba, hagyta, hogy gondolkozzunk a problémákon. ... Marx György lelkesíteni tudta az embereket. Nagy részben az ő hatására lettem elméleti fizikus." Aztán 56 októbere, aztán átszökés a határon, aztán megérkezés az USA-ba, ahol Csonka Pál híres fizikus lett, és hazára talált. Az érdekes részletek, köztük a közérthetően előadott szakmaiak, főhősként itt is a megkerülhetetlen Heisenberggel, akinek fényében még a másik óriás, Dirac is szinte elhomályosul, fizikatörténeti gyöngyszemek. Az egész interjú pedig odakívánkozik a fél évtizednél csak valamivel idősebb Gyarmati Istváné mellé. Van a világszemléletükben, fejlett kritikai érzékükben és igazságszeretetükben valami rokonság; teljesítményük a modem fizika két merőben más területén maradandó érték, s részben szakmai elismertség tekintetében is nagyjából azonos. Még abban is hasonlítanak, hogy egyikük sem látja különösebben fényesnek a jelent és a közeljövőt. Csonka Pál a következőképpen felel S. Gy. visszatérő „jelenszondázó" kérdésére: A XX. század meghozta a fizika fénykorát. A pirkadat fényét ugyan nem láttam, de az alkonyulatot már felnőtt fejjel szemléltem." ... „Természetesen ezután is lesznek alkotó fizikusok, születnek majd nagy eredmények. Azok azonban már nem lesznek olyan hatással a közgondolkozásra, mint az aranykor fizikája." Akár a piktúrában és a zenében: „A kor embere előtt a Sixtus-kápolna meny- nyezetén megjelent a Teremtő, Michelangelo freskóján valóságként hatott a teremtés. Természetesen ma is készülnek freskók, születnek zeneművek, mégsem érnek el akkora hatást, nem jelentenek számunkra oly misztériumot, mint a maga korában az Ádám teremtése vagy a Kilencedik szimfónia... A fizika egyszer már volt meglepő, ha másodszor lenne az, nem jelentene ugyanolyan újdonságot.

— Tehát ma már nem mennél el fizikusnak?

— Ezt azért nem mondtam. Ennél összetettebb a kérdés. Mert mi is a tudomány és a technika? Csodával határos tevékenység, egyfajta varázslás... Az új technológia ekvivalens a varázslással. Amikor először hallottunk emberi beszédet előjönni egy dobozból, az

106