Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal
perzsát, és elevenen elásatta őket, hogy csak a fejük látszott ki a földből... így kegyetlen- kedett őrültségében a perzsákkal és a szövetségeseivel. Memphiszben felnyittatott régi sírokat és megnézte a holttesteket... ...A kémek mindent alaposan végignéztek, aztán hazatértek és mindenről részletesen beszámoltak Kambüszésznek, aki haragra gyűlt és nyomban hadat indított az etiópok ellen. Nem azt tervezte, hogy haderejével meg sem áll a világ végéig, ezért nem gondoskodott kellően a hadsereg élelemellátásáról, hanem... hebehurgyán, eszeveszetten nekivágott a hadjáratnak... Az útnak azonban az ötödrészét sem tették meg, amikorra kifogytak minden élelemből. Le kellett hát vágniuk a málhás állatokat, de hamarosan azoknak is a nyakára hágtak. Ha Kambüszész, látva, hogy mi történik, meggondolja magát és visszafordítja seregét, akkor, bár eredetileg hibázott, okosan döntött volna. 0 azonban nem törődött semmivel, hanem egyre tovább menetelt. Amíg még találtak a katonák a földön valami gazt, azon eltengődtek, de a sivatagban aztán iszonyú dologra szánták el magukat: a katonák sorsot húztak, és minden tíz emberből egyet megettek. Amikor Kambüszész meghallotta, annyira megijedt tőle, hogy mind megeszik egymást, hogy fölhagyott az etiópiai hadjárat tervével, megfordult, és nagy emberveszteséggel visszatért Thébaiba. Hérodotosz történeti könyvei, mint már említettem, 1955-ben jelentek meg a könyvesboltokban. Két év telt el Sztálin halála óta. A légkör enyhült, az emberek szabadabban lélegeztek. Megjelent Ehrenburg Olvadás című regénye, s erről a címről nevezték el az új, akkor kezdődő korszakot is. Az irodalom akkor mindent jelentett, az emberek az irodalomban kerestek erőt az élethez, irányjelzőt, kinyilatkoztatást. Befejeztem egyetemi tanulmányaimat és a Sztandar Mlodych nevű ifjúsági lapnál kezdtem dolgozni. Kezdő riporter voltam, az olvasói levelek nyomán jártam az országot. Akik a leveleket írták, sérelmeikre, szegénységükre panaszkodtak, arra, hogy az állam elvette utolsó tehenüket vagy arra, hogy falujukban még mindig nincs villanyvilágítás. A cenzúra enyhült, és meg lehetett írni például azt, hogy Chodów falucskában van ugyan bolt, de az mindig üres, semmit sem lehet benne vásárolni. A fejlődést az jelentette, hogy amíg élt Sztálin, nem lehetett megírni, hogy egy bolt üres - az újságok szerint mindegyik jól felszerelt, áruval tömött bolt volt. Vergődtem hát faluról, falura, városkáról városkára parasztszekéren vagy rozoga autóbuszon, mert a magánautó akkoriban ritkaságnak számított, de még bicikli sem nagyon akadt. Utam néha határ menti falvakba vezetett. Ez azonban ritkán fordult elő. A határhoz közeledve ugyanis egyre pusztább lett a vidék, egyre kevesebb emberrel lehetett találkozni. Ez a pusztaság növelte az ilyen helyek titokzatosságát, s én is fölfigyeltem arra, hogy a határsávban csönd uralkodik. Ez a titokzatosság és ez a csönd vonzott, izgatott. Csábítást éreztem, hogy megnézzem, mi van odaát, a másik oldalon. Törtem a fejem, hogy mit élhet át az ember, amikor átlépi a határt. Mit érez? Mit gondol? Biztosan nagyon megrázó, feszültséggel, érzelmekkel teli pillanat lehet. Milyen lehet az a másik oldal? Biztosan másmilyen. De mit jelent az, hogy másmilyen? Hogyan néz ki? Mihez hasonlít? Lehet, hogy nem hasonlít semmi olyasmire, amit ismerek, s ezért felfoghatatlan, elképzelhetetlen? Legnagyobb vágyam azonban, amely nem hagyott nyugodni, amely állandóan 45
