Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Tandori Dezső: A (téma)körökön kívül (és belül); Egy vers kiegészítése; Szabad önkallasztó vers; Kallasztott pótdal; Egy kallódó írás; Kallasztott záróvers, itt

Ezt hagyom, elhagyok minden ily dalt.

(VAGY BÁMULNÁM, HA HIHETNÉM?) Ez meg, azt mondják, szívtelenség.

Hogy egy rászorulónak a szerencsét nem akarom megadni. Egy madárnak.

Körülöttem az érzéscsinálók föl-le járnak,

(EZ NEM VAGYOK ÉN! EZ, ÉN?) gombolyítják, mint a Sors-Szövők a fonalat.

Párkák, ti, kakaháziak, rég bezárt a szövőszék, küllőin át az érzelemgyárat kilökték!

Egy kallódó írás

„Hány dióhéj kellene?"

(Cantor és Gödel matematikus géniuszok emlékére, forma szerint)

Hol bármi „sor" vége? Az abszolútum? Mi az, ami tényleg összefüggő? Ő maga, maga az - bizonyíthatja-e? Csak maga rovására...

***

...Hogy is kezdjem el? Főleg angolul: ez a legszebb nótabemondások egyike. De itt más a baj? Mire is juthatok?

Mert - annyi minden...

Furcsa, és a dióhéj hozza elő nekem, a „minden" csak töppeszthető azzal, hogy „mennyi", meg hogy „sok". Az már a kevesebb.

A kevesebb minden, a több minden? Talán mert átfogható. Ezért utaltam a matematikusokra.

Meg hát, ha visszatérünk hús-vérbe, hány dióhéj kellene? Képzeljünk el egy süllyedő óriás tengerjárót. Óriásokkal járja a tengert, nagy egyéniségekkel, vagy ónokkal, hírnevekkel. És akkor a dióhéjnyi mentőcsónakokba kellene belefémiök minél többeknek. Jaj, zsugorodnának. (Bízva benne, ismét lesz a szárazulaton künn terebély.) És még hány jaj, mennyi minden.

Nálam, átlagembernél (bármennyi extrával) nincsenek nagy tételek. Az úgynevezett élet mégis jókora sokféleség volt. Most mit mondjak el én dióhéjban? „Dióhéjban összekeverte az almával a körtét." (Vagy: legalább dióhéjban ne keverd...) S hányféle héj! A dinnyehéjnak évfordulója is van. De van a fontoskodó úriszó, az alacsonyabb néprétegekig lecsúszott banánhéj... s a többi.

28